Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

Bp. 29. §. 55 megegyező, hogy a marasztalás csak az ügyfél nevére szóljon. A külön írásbeli utasításhoz nem elég, ha pl. az ügyvédi meghatalmazásba bele van foglalva, hogy az ügyvéd bíróküldés iránt is tehet indítványt. Az utasításnak meghatározott ügyben, meghatározott bíróságnak meghatározott okból való mellőzése- iránt teendő indítványra kell szólania. — A fent ismertetett álláspont a törvény szövegén belül marad és mégis méltányosabbnak látszik, mint az a megoldás, hogy a Kúria minden esetben elsősorban az ellenjegyző ügyvédet, másodsorban az ügyfelét marasztalja. Úgyhogy az utóbbi, írásbeli utasítás hiányában is megfizetni tartozzék a pénzbírságot, ha azt az ügyvédtől nem lehetne behajtani. VII. Ha a Kúria az ügyvédet marasztalta, ez az ellene esetleg indított végrehajtási eljárást nem háríthatja el azzal, hogy a külön írásbeli utasítást utólag felmutatja. A törvény csak visszkereseti jogot enged neki, amely természetesen az eljárási költségekre is kiterjed. — A pénzbírságot szabadságvesztésre nem lehet átváltoztatni. (1928: X. t.-c. 16. §.) Jogesetek. 1. Az ügyvéd-vádlott bíróküldési kérelmében azért kérte vidéki bíróság kiküldését, mert a feljelentő ellen budapesti hatóságoknál ő többízben tett bűnvádi 'följelentést, de panaszai máig sincsenek letárgyalva. A felhozott körülmények a legtávolabbi gyanú felkeltésére sem alkalmasak abban az irányban, hogy az eljárásra illetékes budapesti büntető járásbíróságtól nem volna részrehajlatlan eljárás és határozat várható és minthogy a folyamodó gyanúsító kifogásai különben sem vonatkoznak az eljárni hivatott járásbíróságra, ezért a Kúria az alaptalan kérelmet elutasította. Egyben a kérvényt benyújtó ügyvédet a Te. 102. §. alapján megfelelő pénzbírsággal sújtotta, mert a kérelem indokolásából kitűnően nyilván alaptalan és azzal a kérelmezőnek, mint jogtudó ügyvédnek tisztában kellett lennie. (K. 252/1935. J. H. IX. 204.) 2. Minthogy a kérvényező a legtávolabbról sem valószínűsítette, hogy a törvényszék elnöke, tanácselnökei és bírái vele szemben elfogultak, nem lévén ennek valószínűsítésére a legkevésbé sem alkalmas az, hogy az az ügyvéd, aki a végrehajtási ügyben a végrehajtató képviselője, — a vármegyénél és egyik egyháznál tisztséget tölt be, a Kúria a kérelmet elutasította és a Te. 102. §. alapján a kérelmezővel szemben pénzbírságot szabott ki. (K. 620/1935. J. H. IX. 291.) 3. A vádlott, mint ügyvéd igen jól tudta, hogy a bírónak valamely előiző ügyben állított tévedése, valamint az ügyben szereplők valamelyikével kapcsolatban csupán feltételezett társadalmi érintkezése nem lehet bíróküldés alapja, továbbá a folyamodó által sérelmesnek tartott valamely korábbi bírói határozat nem lehet az alapja az illető ügyben való mellőzésének. Ez okból a K. a vádlottat, mint bíróküldésért ugyanazon érdekeltségből kifolyóan immár