Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

Bp. 59—62. §. 93 okból kérhet felmentést. E kérelem felett az határoz, aki a védőt kirendelte. 60. §. A védő a főtárgyalás elhalasztását kérheti, ha a kirendelésétől a főtárgyalás határnapjáig terjedő időt a védelem előkészítésére rövidnek tartja. I. L. a 286. §. 2. bek. Jogeset. 1. A kirendelt védő azért indítványozta a főtárgyalás elnapo­lását, mert a vádlott által megbízni kívánt védővel érintkezésbe nem léphetett. A törvényszék helyesen mutatott rá, hogy a per anyaga nem tette szükségessé, hogy a védelem előkészítése céljá­ból a kirendelt védőnek annyi idő adassék, hogy emiatt a főtár­gyalást el kelljen napolni. A vádlott külön védőt nem jelölt meg, — a kötelező védelem esete nem forgott fenn, — így a törvény­szék törvénysértés nélkül utasította el a kirendelt védőnek a főtár­gyalás elnapolása iránt tett indítványát. (K. 3368/1940., Bj. XCII. 109.) 61. §. Védőül nem rendelhető ki: 1. a sértett, a sértettnek, a terheltnek, vagy a vádló­nak házastársa, jegyese, testvérének házastársa, házas­társának tstvére, egyenes ágban rokona vagy sógora, oldalágban rokona unokatestvérig bezárólag, vagy az, aki a sértettel, a terhelttel vagy a vádlóval örökbe­fogadó, nevelőszülői, gyámsági vagy gondnoksági viszonyban van vagy volt; 2. aki az ügyben mint nyomozóközeg, bíró, köz­vádló, vagy a sértett képviselője járt el, illetőleg bár­mit tett, ami a terhelt érdekével ellentétben áll. Az, aki a főtárgyalásra tanukép van megidézve, a főtárgyaláson védő gyanánt nem járhat el, kivéve, ha a 205. és 206. §-okon alapuló mentességet igénybe veszi. 62. §. A védő védettje érdekében az eljárás bármely szakában, különösen a nyomozás alatt is eljárhat; a védelem érdekében beadványban vagy szóval előter­jesztést tehet. A szóbeli előterjesztés jegyzőkönyvbe veendő.

Next

/
Thumbnails
Contents