Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)

Tranzitó tengeri. késik, aki maga rendelkezik a rakománynak legalább is olyan részére vonatkozó felmondólevelekkel, amely részt a hajózási oállalat a 29. §. 5. pontjában foglalt feltételek mellett tovább­fuvarozni hajlandók a szállító ennek az átvevőnek részét az <5 írásban közölt kívánatára ugyanúgy köteles átadni, mint hogyha a leszámolóiroda azt mini hajórakományt utalta volna ki. A hajórakománynak ezen átvevőt megillető áiun felüli részét a szállító — ha csak közte és az illető egész hajórako­mány összes átvevői között más megállapodás nem jött létre, — kötésenként köteles átadni. Ennek megtörténte után a visz­szamaradó rakományt a szállítónak továbbszállításra alkalmas állapotba kell hoznia. Az ezzel járó költségeket kétharmad részben az átvevő, egyharmad részben pedig a szállító viseli. A szállító annak az átvevőnek, aki az előző bekezdés szerint a továbbszállítható mennyiségre vonatkozó felmondó­levelekkel jelentkezik, kívánatára ezen jelentkezésnek tényét és időpontját, valamint azt, hogy az árut hajórakomány gya­nánt fogja átadni, nyomban a felmondóleveleken igazolni kö teles, mert különben az áru leszámolóárfolyamon számított, ártéke után kötbért köteles az átvevőnek fizetni. 33. 8.* A szállító az „Áruüzleti Leszámolórend" 34. §-ának 3. bekezdése szerint hivatalból történt kiutalás esetén is csak olyan árut mutathat be, amely a 28. §. a) vagy b) pontjában megjelölt helyen fekszik és amennyiben hajóban lévő áru kerül bemutatásra, csak olyant, amelyre nézve a 29. §. 1—6. pontjaiban felsorolt feltételek is fennforognak. Ha a szállítónál a kiutaló jegyek szétosztását követő hétköznap délutáni 5 órájáig olyan átvevő jelentkezik, aki az ugyanazon hajórakományból kieléqítendő összes kiutalójegy­gyel, avagy a rakománynak legalább is olyan részére vonat­kozó kiutaló jegyekkel rendelkezik, amely részt a hajózási vállalat a 29. §.5. pontjában foglalt feltételek mellett tovább­fuvarozni hajlandó, — a rakományt, illetőleg annak a 32. §. 1. bekezdésében meahatározott részét a szállító, az átvevő írás­ban közölt kívánatára, hajórakomány gyanánt köteles átadni. A 32. §. utolsó bekezdését ebben az esetben is meg­felelően alkalmazni kell. 34. 8 * Ha a leszámolóiroda által eay hajóból kötésen­ként? átvételre kiutalt áru egy része a 33. §. 1. bekezdése, illetőleg a 33. §. 2. bpkezdése értelmében hajórakomány gya­nánt, másik része vedia kötésenként kerül átadásra, a köté­senként átadásra kerülő áru tekintetében az Általános Hatá­rozatok 81. §. szerinti teljesítési nap, a hajórakomány gya­* E szakasz rendelkezései 1929. évi november hó 15. nafján léptek életbe.

Next

/
Thumbnails
Contents