Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)

580 Mustra — jellegmustra. (4) Ha azonban a vevő az árut — mustra pecséielése után — az átadás helyéről (vasúttól, hajóból, raktárból) már elvitte (Általános Határozatok 48. §. 1. bekezdés), illetőleg ha azt az átvevő telepére vezető iparvágányra történt tolatás és mustra pecsételése után a vasúti kocsiból már kirakta, az árut már nern utasíthatja vissza, hanem azt a megfelelő értékkevesblet meg­térítése mellett átvenni, az eladó pedig a vevőnek átengedni köteles akkor is, ha annak csiraképessége több mint 3o/6-kal marad a kikötött százalék mögött. Mustra szerinti eladás. 8/ff. §.* (1) Mustra szerinti eladásnál (lásd az utolsó be­kezdést) a szállított sör árpának az eladási mustrával mindet* ben (színben, héjalakban, külső formában, cséplési hibák, ke­verékesség, ezer szem súlya, osztályozás tekintetében) egyezni^ kell. (2) Olyan áru, amelynek jellege a mustráéval nem azc­nos, nem szállítható, tekintet nélkül arra, hogy az értékkeves' let hány százalékot tesz ki. (3) Ha a szállított áru a mustrának nem felel ugyan meg. de jellege a mustráéval azonos, az áru szállíthatósága tekin­tetében az Altalános Határozatok 54. §-ának rendelkezései nyernek alkalmazást azzal, hogy annak megállapításánál, váj­jon az értékkevesblet több-e 3, illetőleg 5<>/0-nál s ehhez képest az áru visszautasításának van-e helye, nemcsak a minőségi súlyhiány (81c. §.), hanem a meg nem felelő csiraképesség (8\e. §.) miatt mutatkozó értékkevesbletet sem lehet figyelembe venni. (4) A nyitott eladási mustrát — más megállapodás hiá­nyában — jellegmustrának kell tekinteni s az e szerint létre jött eladás esetén a 8lh. §. rendelkezéseit kell alkalmazni. (5) Az eladási mustrának körülbelül 250 grammnak hett lennie. , Jellegmustra szerinti eladás. 8/h. §.* (V Jellegmustra szerinti eladás esetén az árunak általános' 'jelleg tekintetében a mustrának meg kell felelni, lényegtelen eltérések miatt azonban kifogást emelni nem lehet. (2) A jellegmustra szerinti eladás esetén a 8lg. §. 2., 3. és 5. bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően al­kalmazni azzal, hogy a szállított árunak á mustra jellegétől való lényegtelen eltérése a szállíthatóságot nem szünteti meg * E szakasz rendelkezásei 1932. évi április hó 11. napján, az e naptól fogva kötött ügyletekre kiterjedő hatállyal léptek élet In

Next

/
Thumbnails
Contents