Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)
2361/1890. K. M. sz. r. 41 vény (1875. évi XXXVH. tc.) 5. §-ában megállapított kivétel alkalmazást nyerhet-e vagy sem. Ennek folytán az „igen" vagy „nem" szócska a 8-ik rovatba bejegyzendő- — ha azonban a kamara akár ezen első bírálat alkalmával, akár később tudomására jutandó adatok alapján, vagy pedig az évenként bejegyzendő adóösszeg mérlegelése után azon meggyőződésre jut, hogy az illető a kereskedelmi törvény 16. §-a értelmében cégének törvényszéki bejegyeztetésére köteles lenne, — ez iránt, hivatkozással az említett törvény 22. §-ára, indokolt előterjesztést tesz az illetékes kir. törvényszékhez s a cégnek a 21. §-ban előírt eljárás mellett való bejegyeztetését kérelmezi. A kir. törvényszék az illető felet, vagy cégének a cégjegyzékbe leendő bejegyeztetésére pénzbírság terhe alatt szorítja, vagy kimondja, hogy a fél cégét bejegyeztetni nem köteles, a határozatot pedig bármelyik esetben, jogerőre emelkedése után, az előterjesztő kamarának megküldi. A kamara e részbeni előterjesztésének kelte és száma a 9-ik, a törvényszéki válaszok a 10-ik és a törvényszéki intézkedés folytán netalán eszközölt cégbejegyzés, a „Központi Értesítő" alapján a 11-ik rovatba bejegyzendő. Figyelmeztetem a kamarát arra, hogy oly üzletekre nézve, amelyeknek tulajdonosai kezdetben cégük bejegyeztetésére nem kötelezhetők, később az üzlet terjedelmének növekedésével a cég bejegyeztetésének kötelezettsége esetleg bekövetkezhetik s ennélfogva a kamara évenként legalább egyszer vegye vizsgálat alá azon iparüzleteket, amelyekre nézve a 8-ik rovatba a „nem" szócska lett bejegyezve. Ez utóvizsgálat tárgyát főleg azon üzleteknek kell képezni, amelyeknek évi adója oly mérvben növekedett, hogy ebből következtetve, az illető üzlet a kereskedelmi törvény 5. §-a értelmében, a kamara nézete szerint, többé már kivételt nem képez. Ha a kamara valamely cégnek bejegyeztetése iránt utólagosan tesz a kir. törvényszékhez előterjesztést, ez esetben szintén a már fentebb megállapított eljárás követendő. A mellékelt minta szerint vezetendő könyv 12—16. rovatai a megkezdett üzletek megszűnésének, illetőleg a törvényszékileg bejegyzett és megszűnt cégek törlésének nyilvántartó sára vonatkoznak. A 12. rovat az iparhatóságok értesítése alapján betöltendő s hogy ez eszközölhető legyen, az iparhatóságokat a másolatban mellékelt rendelettel utasítottam, hogy a. kereskedelmi és iparkamarákat az iparigazolványoknak és iparengedélyeknek nemcsak kiállításáról, hanem bármi okból történt megszűnéséről is értesítsék. A kamara egyébiránt, ha akár ez úton, akár bármely más úton tudomást vett arról, hogy valamely iparüzlet a tulajdonos elhalálozása, az üzlet felhagyása, a közadós vagyonának fel-