Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)
1930: V. tc. tc. 13—15. §§. hogy a korlátolt felelősségű társaság a cégjegyzékbe való bevezetése és a Központi Értesítőben való kihirdetése előtt létezőnek nem tekinthető, másrészt azonban az is kétségtelen, hogy nincsen akadálya annak, hogy a társaság a bejegyzés előtt eljárt személyek tényét utólagos jóváhagyással magára kötelezőnek fogadja el, az azok által kötött ügyleteket számadásaiba felvegye és ennek folytán számadásait olyan naptól kezdje, amely még létrejöttének előtti időre esik. (C. 5247/1936. — Gr. XXX. 1057.) Abból, hogy az 1930: V. tc. 13. §-a szerint a korlátolt felelősségű társaság létrejöveteléhez a cégjegyzékbe bevezetés is szükséges és akik a bejegyzés előtt a társaság nevében eljártak, személyesen és egyetemlegesen felelősek, csak az következik, hogy a cégbejegyzés előtt vállalt kötelezettségek a társaságot önmagában véve nem terhelik ugyan, de utólagos hozzájárulás esetében — és pedig akár kifejezett, akár ráutaló tényekből következtethető elfogadás esetében — a társaságra is kötelezővé válnak. Az a jutalék megállapodás tehát, amelyet az alperes korlátolt felelősségű társaság megalakulása előtt annak terhére egyik tagja és ügyvezetője a felperessel kötött, a kereskedelmi cégjegyzékbe bevezetett alperest megkötése alapján nem kötné ugyan, de amennyiben az alperes az együttes cégjegyzésre feljogosított másik ügyvezetője útján is tudomást szerzett a felperesnek üzletszerzői tevékenységérő} és ezt a cégjegyzés után ismételten igénybe vette, ezzel a jutalékszerződést jogilag magáévá tehette. (C. 1444/1941. — J. H. XV. 599.) 14. §. A társaság fióktelepének bejelentéséhez mellékelni kell a főtelep bejegyzését igazoló cégjegyzékkivonatot és a társasági szerződést eredetiben vagy hiteles másolatban, valamint a tagok jegyzékének a főtelep cégbírósága részéről hitelesített másolatát. A bejelentést valemennyi ügyvezetőnek együttesen kell megtennie. A fióktelep bejegyzésére a 12. §. szabályait megfelelően és azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a 18. §. 1. bekezdése alá eső megállapodásokat nem kell bejegyezni, ha a főtelep bejegyzése óta már két évnél hosszabb idő telt el. 15. §. A társaságnak a cégjegyzékbe bejegyzése után a társasági szerződés alaki kellékeinek hiányára többé nem lehet hivatkozni. A társasági szerződés megkötésénél közbejött akarathiányok alapján sem lehet