Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)
152 Ideiglenes intézkedés. levelet ennek kezéhez kell kézbesíteni. Mindegyik érdekelt ügyvédi képviselettel külön is részt vehet a perben. Az eljárásban, amennyiben ez a törvény eltéröleg nem rendelkezik, a Pp. elveit megfelelően kell alkalmazni. Az eljárást sürgősen kell lefolytatni és befejezni. A bíróság a véleményadás vagy szakértői vélemény felülvizsgálata végett hivatalból is megkeresheti a Kartelbizottságot. A közérdekű perben a m. kir. államkincstárt az alperes költségében akkor sem lehet marasztalni, ha a bíróság nem ad helyt a keresetnek. A m. kir. államkincstár ellen — a fennálló jogelveknek megfelelően — a hatóságnak e törvény értelmében tett intézkedéseiből kifolyóan sem lehet kártérítési követelést érvényesíteni. 10. §. A Kart elbíróság a m. kir. közgazdasági mi niszter megkeresésére, a közérdekű per folyamán pedig a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság kérelmére, amennyiben a közérdek védelmére sürgős intézkedés szükséges, a megállapodás, a határozat, az intézkedés foganatosítását, úgyszintén a tevékenység vagy a magatartás folytatását pénzbírság terhével ideiglenesen megtilthatja, az azokon alapuló kötelezettségek teljesítését ideiglenesen felfüggesztheti, vagy a közérdek védelmére a szükséghez képest egyéb ideiglenes intézkedést tehet. A Kartelbíróság az ideiglenes intézkedést kérelemre vagy hivatalból is hatályon kívül helyezi, ha elrendelésének oka megszűnt. 11. §. E törvény a megállapodásban vagy a határozatban érdekelt feleket nem zárja el attól, hogy egymás között fennálló jogviszonyukból, nemkülönben a jogviszony érvénytelenségéből eredő jogaikat a törvény rendes útján érvényesítsék. Ugyanez áll harmadik személyeknek velük szemben fennálló jogaik érvényesítésére is. /,