Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

Jász-kún hitvestársi öröklés. gg adó. Az alperes közszerzeményi és az örökhagyó után való öröklési igényének eldöntésénél a jászkún statútumokban fog­lalt jogszabályok és az azokhoz fűződő bírói gyakorlat irány­adók. E jogszabályok értelmében a jászkún nőt, ha maradék van, — értvén a maradék alatt az oldalági rokont is, — a férje hagyatékához tartozó ingatlanból hitvestársi öröklés címén tu­lajdonul semmi sem illeti. Az alperes tehát az örökhagyó ha­gyatékaként felvett ingatlanokra — tekintet nélkül arra, hogy közkereső volt-e vagy sem, — öröklés címén tulajdonul igényt nem támaszthat. A jászkún statútumok értelmében a közkereső nőt azonban az ingatlanokba befektetett abból a pénzösszegből, amelyre nézve közkereső volt, egy örökrész illeti meg. Az a körülmény, hogy az alperes a most megjelölt ingatlanok fele részét már megkapta tulajdonul, nem akadályozhatja meg a befektetett pénzösszegre vonatkozó öröklési jogának érvényesí­tését, mert mint közkereső nőt megillette az alperest az ingat­lanok feléhez való tulajdonjog közszerzemény címén — és ettől függetlenül megilleti a férj jutalékába befektetett pénzösszegre a törvényes öröklési jog. Azokat az ingókat illetően, melyekre az alperes közkeresőnek nem tekinthető, a jászkún statútumok értelmében az alperest csak egy örökrész illeti. Az alperes örök­részének meghatározásánál azonban csak azoknak a törzseknek száma jöhet figyelembe, mely törzsek után az örökhagyó hagya­tékában törvényes öröklésre hivatott lemenők maradtak. E sze­rint csak az apai két nagyszülő jöhet számításba az örökrészek meghatározásánál; minélfogva az alperest illető örökrész a ha­gyatéki ingók egyharmad részének felel meg. (P. I. 3505/1926. J. H. II. 239.) E. H. 810. sz.: A jász vagy kún férj hitvestársát megillető örökrész mennyisége nem az örökösök száma, hanem az örök­hagyó után közvetlenül törvény szerint öröklésre hivatott tör­zsek szerint és az ezeket illető örökrész arányában állapítandó meg. (P. L 3973/1925., P. H. T. 810.) Az ingatlanokat az örökhagyó és az alperes közösen vet­ték, az adásvevési szerződésekben az alperes vevötársként van feltüntetve s így együtt keresőnek veendő. A jászkún V. statú­tum 1. §-a értelmében az együttkereső özvegyet az ingatlanok szerzésére fordított pénzösszegből egy örökrész illeti. Az al­peres azonban az ezekbe az ingatlanokba fektetett pénzösszeg­nek őt illető fele helyett az ingatlanok megvételekor az ingatla­nok felét kapta, ezzel az V. statútum 1. §-a értelmében az együtt keresés címén támasztható öröklési igénye ki lett elégítve. (810. számú EH.) (C. I. 1854/1930. J. H. VI. 1246.) A jászkún férjnek a neje után való öröklési jogára nézve az országos jog szabályai alkalmazandók. (C. I. 7671/1928. MD. XXIII. 53.) 7*

Next

/
Thumbnails
Contents