Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

86 Mt. 1790—1793. §§. Felmenők és oldalrokonok örökl. Ha az egyik ágon mindkét szépszülőpár kiesik és egyiknek sincs ivadéka, a másik ágbeli szépszülők vagy ivadékaik örökölnek. 1793. §. Ha szépszülő és szépszülői ivadék sincsen, a dédszülők vagy ivadékaik, ilyenek hiányában pedig a tá­volabbi elődök vagy ivadékaik örökölnek csoportonkint az előbbi §-ok szabályainak megfelelő alkalmazásával. Az 1790—1793. §-ok a mai joggal azonosan szabályozzák a felmenők és oldalrokonok törvényes öröklését. 1. A szülők örökösödése ősi intézménye régi jogunknak (Hk. I. R. 53. c. 10. §.), ellenben az oldalrokonok az osztály utáni szerzeményben nem képviselték a szülőt, tehát soha sem örökölhettek abban. Csak az Ideigl. Törv. Szab. 10.—12. §-ai terjesztették ki a parentelák sorát felfelé a végtelenségig és ho­nosították meg a parentélákon belül a képviseleti jogot, amivel az oldalrokonoknak a szerzeményi vagyonban való öröklését teremtették meg. A Bsz. a felmenők és oldalrokonok elvileg végtelen öröklését öt parentélára kívánta szorítani (1535. §.), azzal az indokolással, hogy a nagyon távoli rokonok öröklése sem a gyakorlati szükségletnek nem felel meg, sem a családi felfogással nem igazolható, teljesen szerencsejátékszerű és az alaptalan perlekedés melegágya. (Ptk. jav. indokolása, IV. kötet első fejezet, 4. pont.) Ezt a tervezett korlátozást — mely egyéb­ként a csupán hat öröklési csoportot ismerő Optk. (751. §.) nyo­mán indult — a Mt. elejtette és így mai jogunkat erészben is érintetlenül óhajtja hagyni. 2. A felmenők törvényes örökösödésének szükséges felté­tele, hogy ne legyen: a) érvényes végrendelet, b) öröklésre jo­gosult és képes ivadék, sem c) ilyen minőséggel bíró házastárs. A szülői parentelánál távolabbi felmenő örökösödéséhez ezen­felül még szükséges, hogy egyik szülői parentelában se legyen öröklésre képes felmenő, vagy őt képviselő leszármazója; végül bármely oldalági rokon örökösödése csak akkor állhat be, ha az illető parentela, melyhez tartozik, örökléshez jut ós ha az ol­dalrokonnak egyik szülője sem él, illetve nem örökölhet. 3. A felmenő vagy oldalrokon, mint törvényes örökös,

Next

/
Thumbnails
Contents