Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878: V. törvénycikk). (Budapest, 1930)

58 Btk. 76. §. 12. A kir. Kúria az alsóbíróságok által valónak elfogadott tényekből arra a jogi következtetésre jutott, hogy a vádlott cselekményét bár csökkent ellentállási képességgel, korlátozott akarati szabadsággal, de öntudatos állapotban, a cselekmény természetét, jelentőségét fölismerve, következményeit belátva követte el. A vádlott cselekménye nem egy elhomályosult öntudatú embernek beszámításon kívül eső cselekménye; hanem a vádlott mérlegelő akaratának kívánt teljesítménye, határozott akarati cselekmény, amely a vádlott belső izgalma miatt csökkent ellentállás mellett ugyan, de el nem homályosult öntudat, meg nem tört akarat mellett jött létre. Ennek a jogi értékelésnek helyességét mutatja az a tény, hogy vádlott a tettére voltaképpen régebben készült s állítólag öngyilkossági tervelései is csak a sértett ijesztgetését célozták. Azután, a vádlott a pisztoly megszerzésénél rokonai előtt higgadt magatartást tanúsított, mert máskép a pisztolyhoz nem juthatott volna; a sértett irodájában pedig a vádlott oly nyugodtan viselkedett, hogy rajta izgatottságot senki észre nem vett. Sem beszédje, sem magatartása, sem a tett elkövetésének részletei nem mutattak öntudatot elborító lelki viharzásra. A tett elkövetése után a vádlott ki elégülten rövid kijelentéssel megjelölte cselekménye okát és azután elment a sértett nővéréhez s elmondta annak a történteket. A vizsgálóbíró előtt pedig pontosan mindenre emlékszik, mindent elmond és indokolja, hogyan érlelődött meg benne a sértett megölésének gondolata a rajta esett sérelem megbosszulására. A főtárgyaláson emlékezése éles, részletező. Lefesti a vádbeli tett elkövetésekor való belső állapotát, külső tevékenységét, amit akkori öntudatlanság esetén nem tehetne meg. Ezek szerint az alsóbíróságok tévedtek, amikor a vádlott felindulásának erejét túlozva, azt olyan fokúnak állapították meg, mintha az az akarat szabad működését, a mérlegelő belátás képességét kizárta volna. (K. 6531/1922. - B. XVI. 73. — G. XVII. 86.) Nagyfokú izgalom. 13. Minthogy vádlott huzamosabb idő óta tudta férjének K. M.-val való viszonyát és a cselekmény elkövetése előtt három nappal felkereste K. M.-t és kérte őt, hogy a férjével folytatott viszonyt szakítsa meg s miután ez az igyekezete eredménytelen maradt, elhatározta, hogy sértettet maró szerrel leönti, azt remélvén, hogy ezáltal elriítítja őt és férje elhidegülvén szerető-