Vincenti Gusztáv (szerk.): Végrehajtási eljárás. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. (Budapest, 1930)
92 - 30, §. — is van alapítva, hogy a végrehajtató végrehajtási joga a közjegyzői okirat kiadása után bekövetkezett körülmény folytán megszűnt, azt mint végrehajtás megszüntetése iránti keresetet kell elbírálni. (C. 1915. nov. 10. Pk. V. 8726. sz. P. dt. II. 227.). Azt a körülményt, hogy a kötbér természetével bíró megállapodás, a végrehajtást szenvedőt netalán túlságosan sújtaná, nem lehet a közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtás elleni jogorvoslat keretében érvényesíteni. (C. 1915. szept. 21. Pk. V. 3043. sz. P. dt. IV. 194.) A végrehajtás-megszüntetési per alapját az képezi, hogy a végrehajtási jog a követelésnek fizetés vagy más módon való elenyészése következtében megszűnt; midőn azonban felperes a követelés megszűnésének azt a jogalapját állítja fel, hogy a követelés megszűnt az által, hogy azt alperes a T. J., illetve örököse, vagyonából fizette ki, ezzel szemben viszont alperesnek jogában áll, hogy az ez alapon érvényesíttetni kívánt jogi igénnyel szemben e perben végrehajtási jogának megfelelő részben való megóvása tekintetéből ellentvethesse azt, hogy felperes neki, az adóstársnak, a tartozás tekintetében egymagával szemben fennálló jogviszonyból kifolyóan tartozik oly összeg erejéig, mely felperes részesedési arányának megfelel, mivel felperes jogosan vissza nem követelhet alperestől az ennek részére a végrehajtás utján behajtott oly összeget, mely az anyagi jogszabályok szerint felperest amúgy is terheli. (C. 900. máj. 11. I. G. 148. M. 18.073.). Ha a sommás végzés ellen kifogások be nem adattak és így az végrehajthatóvá válik, a végrehajtást megelőző peres eljárás már a sommás végzés meghozatalával és kézbesítésével befejezést nyer, ebben az esetben tehát mindazoknak a tényeknek alapján, melyek a sommás végzésnek a marasztalt fél részére kézbesítése után merültek fel s melyek a sommás végzés ellen kifogásra jogos alapul nem is szolgálhatnak, melyek tehát ily kifogás útján nem is érvényesíthetők, a végrehajtás megszüntetésének, az 1881: LX. t.-c. 30. §. a) p. értelmében helye van (B. 94. márc. 8. 2967/93.) C. Hhagyja. (94. szept. 5. 927/94.). A forgató azon az alapon, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló váltón levő aláírása hamis, mivel ez a körülmény már a sommás végzés meghozatalakor fennforgott, végrehajtási megszüntetési keresettel nem élhet. (C. 99. febr. 16. 5379/98.) Ellenkező: A bíróság az alp.-i követelés alapjául szolgáló váltón felp.-ek nevével ellátott forgatói aláírások hamisságát megállapító fenyítő bírói határozatot oly ténykép fogadta el, mely a 11547/98. p. szám alatt megindított váltóper befejezése után merült fel s mely az 1881: LX. t.-c. 30. §-a értelmében a végre-