László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. I. kötet (Budapest, 1929)

14 — Bevezetés. — rálfilozófia tanaival. A törvényhozónak, mint a legmagasabb ethika egyik főképviselőjének mindig gondosan kell mérlegelnie azt, hogy életbeléptetni kívánt szabálya nem kerül-e összeütközésbe az erkölcstannal, mert az államhatalom ennek az elvnek figyelmen kívül hagyása esetén drákói szigorúságú sanctiók ellenére sem számíthat akár a törvény tartós uralmára, akár pedig parancsainak általános tiszteletbentartására, sőt számolnia kell az ilyen törvény nyomán fakadó káros következményekkel is, melyek szellemi téren tekintélyének csorbulásával, anyagi téren pedig nagy értékpusztulásokkal járnak. Egyáltalában nem találó tehát az erkölcstan által kifejtett hatásokat imponderábiliáknak nevezni, minthogy azok a jog minden ágában általában, de főkép a hiteljogban gyakorlatilag is kimagasló jelentőséggel bírnak, így pl. az 1881: XVII. t.-c. 119.-ik §.-a a vagyonbukottat felfedező eskü letételére szorítja arra vonatkozólag, hogy vagyonából semmit el nem titkolt és kimutatásába koholt tartozásokat nem vett fel. Ez pedig a gyakorlatban a hitelezők 100 %-os kielégítését jelentheti. A megbízó is számos esetben teljesen ki van szolgáltatva a bizományosnak, a feladó a szállítmányozónak vagy a fuvarozónak, a főnök a cégvezetőnek, a társasági tagok a képviseleti joggal felruházott tagnak, a részvényesek és szövetkezeti tagok az igazgatóságnak, sőt nem ritkán a kereskedelmi ügyletet kötő felek is egymásnak s hasonló példák egész sorát lehetne még felhozni az ipar-, a védőjegy-, a tőzsdeiés a szabadalmi stb. jogból, melyek többé-kevésbbé számolnak azzal, hogy adott esetben teljességgel