László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. I. kötet (Budapest, 1929)
193 — K. T. 105. §. — vább folytathassa, amiéit is a túlélő társtag azon kérelme, hogy az elhalt társtag ezen minősége kitörültessék s maga a cég folyamodóval, mint egyedüli cégbirtokossal az egyéni cégek jegyzékébe átvezettessék, nem utasítható el azon okból, hogy az elhalt társtag örököseinek hozzájárulását nem mutatta ki. (Bp. T. 970/1905.) A megszűnt közkereseti társaság összes jogai és kötelességei annak tagjaira szállnak át és eme jogok, amaz érdeknél fogva, mellyel azok a volt tagok mindegyikére birnak, bármelyik cégtag által érvényesíthetők. (C. 61/1900., 534/1900.) Az időközben megszűnt közkereseti társaság volt tagja feltétlenül bírván kereseti jogosultsággal a társaság követelései behajtására, kereseti joga megállapítandó, ha ő az üzletet személyesen átvette, azt azonban nem bizonyította, hogy a követelés reá ruháztatott. (C. 311/1902.) A 104. §-al szemben lehet bizonyítani, hogy a megszűnés ténya valótlan s a bizonyítás sikerülte esetében a nemlétező ténynek a bejegyzés dacára sem lehet hatályt tulajdonítani. (Bp. T. G. 98/1901.) 105. §. Ha valamelyik társasági tag kilép vagy kizáratik, viszonya a társasághoz a kilépéskor, illetőleg a kizárás iránt indított kereset kézbesítésekor létező vagyoni állás alapján hozandó tisztába. A kilépett vagy kizárt társasági tag a későbbi ügyletekben, jogokban és kötelezettségekben csak annyiban részesül, amennyiben azok a korábban történtek közvetlen folyományát képezik. A kilépett vagy kizárt tag a folyamatban lévő ügyleteknek azon elintézési módjában tartozik megnyugodni, melyet a társaságban maradó tagok legelőnyösebbnek tartanak. Amennyiben a végkiegyenlítés azonnal meg nem történhetik, a kilépett vagy kizárt tag minden üzleti év végével az időközben befejezett ügyletek elszámolását s az ez alapon őt illető összeg kifizetését követelheti; a még folyamatban levő ügyletek állásáról pedig minden üzleti év végével kimutatást kívánhatV. ö. 106., 121., 123. §§.