László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. I. kötet (Budapest, 1929)
4 — Bevezetés. — poráció oda bebocsátani kívánt vagy bekényszerített s ennek következményeképen a hitel jog a középkortól kezdve egészen a mult század derekáig általában rendi jelleggel birt. Az ó-kor jogrendszere és társadalmi rétegezettsége mellett önálló hiteljogról még nem beszélhetünk, de ha egyes jogintézményeinél az elkülönödés szórványos megindulását észlelhetjük is, az ó-kori forgalmi szabályok rendi jellege még sokkal élesebb mint a középkorban, mely a rabszolga (servus) és az ur (dominus) közt fennállott óriási távolságot a keresztény művelődés hatása folytán az emberi haladás előnyére megszüntette. Napjainkban, mikor a kereskedelemmel és annak egyre szaporodó mellékágaival való foglalkozás teljesen demokratizálódott, a kereskedelmi- és általában a hiteljognak osztályszerinti elkülönítése önként érthetőleg lomtárba került. A kereskedőknek többé nem állván módjukban jogi felfogásuknak másokra való rákényszerítése, szervezeteik is elvesztették egykori jelentőségeiket s ma már egészen új, a régiekétől eltérő, érdekek oltalmára szolgálnak. Céljuk ezentúl nem annyira egy külön társadalmi osztálynak mint inkább egy külön jogterület sajátos jellegéből származó érdekeknek megvédése. A jelenkor felfogása világszerte mindenütt, tehát tételes hazai jogunk értelmében is, a törvényhozó feladatává tette annak megállapítását, hogy egyrészt minő esetekben indokolt és célszerű a hiteljog terén a közönséges magánjogtól eltérő rendelkezésekkel élni, másrészt a miként hajdanta a praetor peregrinus kötelessége volt, hogy a dolgok természete szerint (naturális ratio) ítélkezzék, úgy a tételes jog szintén a bíró-