Szende Péter Pál: Pótlás a Magyar hiteljog I. kötetéhez. A „kereskedelmi törvény és a reá közvetlenül vonatkozó joganyag”-hoz (Budapest, 1933)
4 — Elvi határozatok. — dás időpontjáig eltelt szolgálati időhöz a felmondási idő tartamát abban az esetben sem kell hozzászámítani, ha a szolgálati viszonyt felmondással a munkaadó szünteti meg. (41. sz. jogegységi döntvény. 1930. évi január hó 18-án.) Magánvállalatnál magasabb tudományos képzettséget igénylő állást betöltő és ilyen képzettséggel vagy ezt pótló gyakorlati szakismeretekkel rendelkező alkalmazottat — más megállapodás hiányában — az egy évi felmondási idő akkor illeti meg, ha a vállalat a nagy üzemek közé tartozik és az alkalmazott az egész vállalatra, vagy annak valamely önálló ágára kiterjedő vezető és irányító munkakörrel van felruházva. (42. sz. jogegységi döntvény. 1930. évi január hó 18-án.) A felmondási időre járó illetmények egy összegben és azonnal csak akkor követelhetők, ha a munkaadó alkalmazottját felmondás nélkül jogtalanul elbocsátja, vagy ha az alkalmazott szolgálatát a munkaadó hibája folytán jogos okból azonnal elhagyja. Ha az alkalmazottnak jogos oka volt a szolgálatból azonnali hatállyal való kilépésre, de ezzel a jogával nem élt, hanem a szolgálatban továbbra is megmaradt, akkor a felmondási időre járó illetményeinek azonnal és egy összegben való kiszolgáltatását nem követelheti, hanem ilyen esetben irányadó marad az a jogszabály, hogy a szolgálati viszony a felmondás tartama alatt is fennáll s a felmondási időre eső járandóságok akkor fizetendők, amikor azok a szerződés vagy szokás szerint esedékesekké válnak. (783. sz. E. H. 1927. évi június hó 2-án P. IL 5235/1926. sz.)