Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

74 Ámde minthogy felperes maga sem állítja, hogy ezen vég­rehajtás előtt közadós ellen más végrehajtások is foganatosíttattak és azt sem állítja, hogy azon végrehajtás előtt közadós egyéb tartozásai miatt még csak pereltetett is volna és ezekről alperes tudott volna : abból, hogy közadós egyedül alperes követelését ki nem fizette, alperes jogszerűen még nem következtethette, hogy alperes fizetéseit általában megszüntette. Es pedig annál kevésbé, mert a végrehajtási jkönyv szerint közadós birtokában még a bírói becsű szerint is 1002 frt 20 kr., illetve a lefoglalt 13 frt 17 kr. követeléssel 1015 frt 37 kr. becsértékü vagyon lett lefoglalva és a jkönyvből nem derül ki, hogy közadósnál egyéb vagyon nem találtatott, és mert alperes tagadásával szemben fel­peres azt sem igazolta, hogy közadós anyagi viszonyai már a végrehajtás foganatosítása előtt ziláltak voltak, a zilált viszonyok köztudomásúak lévén, ezekről felperesnek is kellett volna tudni. Ez okból felperest igazolatlan keresetével elutasítani kellett. (1893 november 9. 12322. sz. a.) A pozsonyi kir. ítélő tábla: Az elsőbiróságnak ítéletét meg­változtatja, alperes által a közadós ellen 1896. évi márcz. 20-án foganatosított kielégítési végrehajtást a csődtömeg hitelezőivel szemben hatálytalannak nyilvánítja és a végrehajtás folytán el­árverezett ingókért befolyt, a végrehajtást foganatosító bíróság által bírói letétbe helyezett vételárt a csődtömeg javára kiutalni rendeli. Indokok: A csődtörvény 27. §-a 2. pontja a megtámadási keresetek feltételéül szabja meg, hogy annak, a ki a közadóstól biztosítást vagy kielégítést nyert, a biztosítás vagy kielégítés el­fogadásakor a csődnyitási kérvény beadásáról, illetve a közadós fizetéseinek megszüntetéséről tudomással kellett birnia, a miből következik, hogy a megtámadási pereknél elbírálás tárgyát első sorban az képezi, hogy a közadós fizetéseit mikor szüntette meg ?' Tekintve, hogy alperes a közadós ellen a csődmegnyitást két héttel megelőzőleg kielégítési végrehajtást foganatosíttatott, a mikor már a közadósnak, a ki vendéglő- és hentesüzlettel bírt és zsirárukkal kereskedett, oly ténye nyilvánult, melyből annak fizétései megszüntetését alperes okszerűen következtethette, mivel a közadós nemcsak hogy nem fizetett és áruinak lefoglalását

Next

/
Thumbnails
Contents