Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

6; nyitotta azt, hogy a haszonbérletet Rónai Ignácznak vagyon nél­kül maradt özvegye vette át, s igy bizonyítottnak veendő, hogy alperes, vejének halála után, nemcsak ingatlanát, hanem a külön­ben is tulajdonát képező fundus instructust is, melyhez egyéb­iránt a gépek is tartoznak, saját kezelése alá visszavette ; tekintve, hogy alperes a per folyamán beismerte, hogy ő vitette a gépet Szügybe az elvállalt cséplésekhez, hogy ő fizette ki a Rónai által fogadott gépészt és fűtőt és utasította őket a cséplések teljesítésére ; mindezekkel bizonyítva van, hogy a csép­lés alkalmával a gépek feletti rendelkezési jog alperest illette s hogy ő az emiitett tényeinél nem mint leányának megbízottja, hanem saját jogánál fogva járt el, s hogy ennélfogva a szavatos­ság kötelezettsége alperest terhelvén, felperes kártérítési kereseté­vel helyesen vonta perbe az alperest. Ezekhez képest mindkét alsóbiróság ítéletének megváltozta­tásával felperes kereshetőségi joga megállapítandó és minthogy a másodbiróság a per érdemében nem határozott, ugyanez a bíró­ság érdemleges ítélet hozatalára volt utasítandó. 16. A jegyajándék a házasság vétlen elmaradása esetében visszakövetelhető. A szülőknek azon kijelentése, hogy bele nem egyeznek, hogy leányuk a jegyesének állandó lakhelyére (Braziliába) menjen, a házassági ajánlatnak visszautasításával egy­értelmű. A házassági ajánlat tétele után tett nagyobb értékű ajándék jegyajándéknak tekintendő azon esetben is, ha nem kifejezetten ilyennek adatott. (1894 június 25. 6687. sz. a.) A pozsonyi kir. törvényszék: Rochlitz Tódor ügyvéd által képviselt Politzer Sámuel felperesnek, dr. Breyszler György ügy­véd által képviselt Hübsch Adolf mint kiskorú Hübsch Laura t. és t. gyámja alperes ellen ékszerek visszaadása és jár. iránt indí­tott rendes perében következőleg ítélt : 5*

Next

/
Thumbnails
Contents