Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

8 kellett volna hallania és ugy a «jaj» szócska csakis egy sóhaj, a vádlott lelki tépelődésének kifejezése lehetett. Nem fogadható el azonban a sugalniazás, a beléjük diktálás kifogása sem, mert Nigrini Gyula tanú eskü alatt vallja, hogy különösen vigyázott arra, hogy a tényállást a vádlottaktól tudja meg és ne kérdéseibe tegye bele, megczáfolja azt azon összehangzás is, melyet a vádlottak a helyszíni szemle alkalmával a vallomásukban emiitett helyeket hosszabb vagy rövidebb keresés után mind tüzetesen és egybehangzóan kijelölték, holott egymástól épületek mögé elállítva voltak, hogy egyik a másikat ne láthassa, ne hallhassa, a mi szintén mutatja, hogy a nyomozást vezető hadnagy ezen körülményre súlyt fektetett. A végtárgyaláson Borda István vádlott megkérdeztetvén, hogyan tudta eltalálni azon fűzfát, melynél találkoztak, ennek magyarázatára csak azt tudta mondani :«hát én arra rágondoltam», hasonlóképen csak reá gondolásnak mondja azt is, midőn azt vallotta, hogy ifj. Horváth Csicseri József összefogózva levén Strammerrel. ezt mondotta nekik : «gyertek ide, ez a kutya nem akar elereszteni» ; pedig ezen és hasonló körülményeket puszta rágondolásból másokkal egybehangzóan előadni tudni szinte a lehetetlenséggel határos véletlen volna. De legfeltűnőbb bizonyíték ez ellen az, hogy a vádlottak önként és maguktól hoztak fel egy olyan körülményt, a melyet addig nem tudott, nem is sejtett, tehát beléjük sem sugallhatott senki, t. i. a Szekeres és Deák közös pinczéjüknek felnyitását ; mert maga Szekeres és Deák csak a csendőrség nyomozása után értesültek arról, hogy W2 évvel előbb az ő pinczéjükben járt valaki; ifj. Horváth Csicseri József pedig meg is mutatta, ujjával a srófszeget leforgatván, miképen ment be a pinczébe s miképen csukta azt ismét be. Ez egy oly mellékkörülmény, melynek bevallását senki nem kereste, nyomozására senki súlyt nem fektetett annál inkább, mert e körülmény ismeretlen volt ; s nem képzelhető el semmiféle kényszer, nem létezhetik semmiféle elképzelhető ok arra, mi ösztönözhette volna a vádlottakat ezen mellékkörülmény elbeszélésére, ha csak nem az igazság ereje. Igaz, hogy a vádlott beismerése, történt légyen az akár a