Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

8i K. alatti okiratok, valamint Bisztriczer Froim, Biba János és Müller Iczik vallomása azt is kétségtelenné teszik, hogy a per tárgyát képező havas 1859. évi április 4-ik napjától jelenig sza­kadatlanul a felperes és Gyenge János rendelkezése alatt állott s használatukban állott volt, tehát a telekkönyvi helyszínelés alkal­mával is ezek voltak tulajdonosok és tettleges birtokosok. Ezekből folyólag, a mennyiben Markos István ennek a havas­nak a telekkönyvi helyszínelés alkalmával sem tulajdonosa, sem birtokosa nem volt, az is megállapítható, hogy az a telekkönyvi felvétel, mely szerint ennek a havasnak tulajdonosául Markos István jegyeztetett be, nyilván téves volt. Ez a téves telekkönyvi felvétel jogok forrása nem lehetvén, nem jogosíthatta fel Markos Istvánt arra, hogy erről a tulajdonát nem képező vagyonról 3-ad rendű alperes, vagy bárki javára ajándék czimén jóhiszemüleg s érvényesen rendelkezhessék, következőleg az is kétségtelen, hogy ha valóban rendelkezett is Markos István 3. r. alperes javára, ez a rendelkezés a Markos István részéről ér vény nyel nem bírhat • Minthogy azonban az esetre, ha 3-ad rendű alperes, ezután pedig 2. és 1. alperes a maguk részéről teljesen jóhiszemüleg jár­tak volna el, s jóhiszeműségüknél fogva a telekkönyvi állásra hivatkoznának, a Markovics István részéről érvénytelen jogügylet­ből nyilvánkönyvi jogukat mégis érvényesen szerezhették volna : jelen ügy elbírálására az vizsgálandó meg, hogy vajon alperesek nyilvánkönyvi jogukat a maguk részéről jóhiszemüleg szerezték-e s ebből folyólag a nyilvánkönyvi állásra sikerrel hivatkozhatnak-e ? A fentebbiek szerint kétségtelenül megállapított tény, hogy a per tárgyát képező havast 1859. évi ápril 4-től óta szakadatlanul a Markos István által 3. r. alperes részére kiállított ajándékozási okirat keltének idejében is a jelenig felperes és Gyenge János bírták ; valamennyi tanú vallomása szerint felperesnek és Gyenge Jánosnak ez a birtoklása, sőt tulajdonjoga is a Tavaszvölgyön köztudomású volt, következőleg alperesek erről, valamint arról is, hogy Markos István e havas fölött nem rendelkezhetik, annyi­val inkább értesülhettek és bizonyára értesültek is, mert Bisztriczer Froim tanú által erre külön is figyelmeztetve lettek. Annak az ajándékozási okiratnak eredetijét, melyet Markos István 3. rendű alperes részére kiállított, melyet felperes hamisnak nyilvánított s Döntvénytár, uj folyam. XL. 6

Next

/
Thumbnails
Contents