Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)

346 lag a híveket terhelték, adat egyáltalában nincs; következésképen ama kitétel arra mutat, hogy nem a lekötelezetteknek alanyában, hanem a lekötelezés által jogosítottnak alanyában és esetleg a lekötelezés módjában vagy mérvében történt változás és pedig annál inkább, mert az a szolgáltatás, a mi abban a kitételben leköttetik, természeténél fogva olyan, hogy a kérdéses okirat keletkezésének idejében volt viszonyok figyelembe vételével a maguk valójában a politikai község részéről természetben teljesithetöknek nem tekinthetők; és mert ha a kérdéses okirat egyéb rendelkezéseiben van is a politikai község részéről lekötelezés, abban az okiratban álta­lában véve és lényegileg mások is kétségkívül lekötelezetteknek jelentkeznek. Annál a szabálynál fogva tehát, hogy a párbér, egyéb jog­alkotó tények hiányában, csak a parochia kötelékéhez tartozó híveket terheli, egyéb jogalkotó tényeknek jelenleg csakugyan hiányában, a kérdéses okirat 3. pontjában foglalt kitétellel lekö­telezetteknek csak az illető hivek tekinthetők ; ennek a lekötele­zettségnek alapja tehát csak a parochiához tartozás és igy tisztán személyes viszony, következésképen pusztán ez a lekötelezés, mi­ben különben a szolgáltatás lekötelezett alanyainál ingatlanra vo­natkozás nem is foglaltatik, az illető községbeli úrbéri telkekre nézve dologi teher nem is lehet és a mennyiben e szolgáltatások teljesítése az úrbéri telkekre megosztottan történt, ez a körülmény csak a kérdéses szolgáltatások teljesítésének a hivek között fel­osztási módja gyanánt jelentkezik. A kérdéses okirat 4. pontjában kifejezetten ötven gazda, kik 67 régi l/8 úrbéri telket birtak, kötelezte magát az illető lelkész részére évenkint 67 mérő rozs, 67 darab csirke és 20 pengő frt kiszolgáltatására. A mennyiben Eperjes községben összesen csak 67 régi i/8 úr­béri telek volt, ebből a körülményből, minthogy az ellenkező ki­mutatva nincs és minthogy a többször felhozott szabálynál fogva a párbér rendszerint a parochia kötelékéhez tartozó híveket ter­heli, okszerűen azt kell következtetni, hogy a kérdéses okirat ki­állításakor Eperjes községben az összes úrbéri telkek olyanoknak

Next

/
Thumbnails
Contents