Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)

345 soknak alanyait, módját és mérvét, tehát csakugyan a párbért szabályozza. A kérdéses okirat szó szerinti tartalmánál fogva a szolgabíró és esküdt annak az okiratnak kiállításánál nem akként járt el, hogy a politikai község netáni lekötelezését hatóságilag jóvá­hagyja, hanem mint törvényes bizonyság (legale testimonium); miként ez a fen előadottak szerint ilyen természetű ügyeknél be­tett szokás volt. A kérdéses okirat aláírási záradéka szerint a földesúri meg­bízott az abban az okiratban foglaltakba beleegyezett;, az azonban magában véve a politikai község netáni lekötelezésének földesúri jóváhagyásául szintén nem tekinthető ; mert abban az okiratban magának a földesúrnak saját lekötelezettségéről is van szó és mert az okirat keletkezésének idejében sok helyen kétségtelenül fenállott az a szokás, hogy a földesúr a jobbágyok nem úrbéri természetű lekötelezésének jóváhagyása iránt magának jogosultsá­got igényelt. A kérdéses okirat keletkezésének idejében és kivált olyan helyeken, hol csak egy vallásfelekezetüek voltak, a politikai és egyházi község szigorúan különválva nem voltak; ehhez képest hasonló okiratok kiállításánál magában véve a községi elöljárók jelenléte épen ugy, mint a visitatio canonica-nál, nem jelentheti a politikai község lekötött voltát, hanem ez, a fen előadottak szerint ilyen természetű ügyeknél bevett szokás volt és rendsze­rint czélszerüségi szempontból történt. Kivételes állapot az, hogy a párbért a politikai község át­vállalja (aversio), mint kivételes állapot tehát az átvállalás szoros magyarázatu ; épen azért megtörténtnek csak akkor tekinthető, ha kifejezetten, egyenesen és minden kétséget kizáróan az ok­iratban olyan kifejezéssel történik, hogy azzal mást, mint a poli­tikai községet, lekötöttnek venni nem lehet. A kérdéses okirat 3. pontjában foglalt kitétel arról, hogy az ott sorolt lekötelezést a politikai község teszi, kifejezetten nem rendelkezik, sőt ama kitétel szó szerinti szövegéből kétségtelen az, hogy ama lekötelezéssel egyúttal a lekötelezők felszabadulnak a tallósi parochiának eddig teljesített hasonnemü szolgáltatások alól, arra nézve pedig, hogy ez utóbbi szolgáltatások nem kizáró-

Next

/
Thumbnails
Contents