Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)

292 delte el (61. n. sz.) és Coroian Gyuláét azon hó 29-én közvetle­nül foganatosította (69. n. sz.), időközben az elkövetés helyén érvényes sajtórendtartásban ily vétségekre nézve meghatározott egy évi elévülési határidő el nem telt és igy eme vádlottakra nézve az elévülés esete fen nem forog. De nem forog fen az elévülés esete Barbu Patrícius szász­régeni lakos vádlott ellen sem, mert hozzá e nyomtatványok csak 1892. évi június havától kezdve érkeztek, szétosztásuk is tehát ugyanott legelőbb csak akkor történhetett meg, ez időtől fogva pedig kihallgatásának 1892. évi május 18-án történt elrendeléséig (61. n. sz.) egy év el nem telt. Végül Román Dénes medgyesi lakos a «Memorandum» hozzá érkezett példányainak ugyanott történt terjesztését 1892. évi jun. 6-ára teszi (végt. stenogr. felj. 376. 1.), terheltként leendő ki­hallgatása pedig 1892. évi deczember hó 17-én rendeltetett el ; minélfogva időközben az egyévi elévülés szintén nem történhe­tett meg. 31. Dr. Lucaciu László büntetésének kiszabása nem ütközik az elj. szab. 97. §-ának d) pontjába; mert az a Btk. 173. §-ának határai között történt meg és ezeken belül a közvádló indítványa a bíróságot nem köti ; sőt a jelen esetben a közvádló indítványa a bíróság ítéletével nem is ellenkezik. 32. A végtárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint az egyik esküdt a végből intézte több vádlotthoz azt a kérdést, hogy «volt-e Bécsben ?» mert ezekből kívánta megtudni, minő nyelveken lett a iMemorandum* eredetileg kiállítva? s miután az elnök a Bécsbe járásnak a bűnügyre való lényegtelen voltát ismételten kiemelte : az emiitett kérdésnek feltétele a vádlottak hátrányára nem szol­gálhatott. 33. Több esküdt ellen emelt az a kifogás, mintha az elj. szab. 6. §-ának a) pontjában meghatározott tiszta jövedelem hiá­nyában esküdti képességgel nem bírnának, érdemleges elbírálás tárgyát nem képezheti, mert az ily kifogás az elj. szab. 9. §-a értelmében az esküdtek lajstroma elleni felszólamlási határidőn belül teendő, jelenleg tehát már megkésett; mindazonáltal meg­jegyeztetik, hogy ama kifogást a vádlottak által bemutatott adó­hivatali bizonylatok maguk is alaptalannak tüntetik fel.

Next

/
Thumbnails
Contents