Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)
243 alapjául szolgálható egyéb törvényes okot fel nem hozott. Mindamellett azonban felperest keresetével elutasítani kellett; mert a kötbér kikötésére vonatkozó szerződési rendelkezés szorosan magyarázandó; mert e szerint, miután alperes a C. alattiban nem arra kötelezte magát, hogy az utóajánlat folytán tartandó ujabb árverésen az árverés tárgyát képező ingatlant 6000 frtért fogja megvenni, hanem csak arra, hogy 6000 frt erejéig fog vételigéreteket tenni, illetve árverezni, alperes szerződési kötelezettségének már az által tett eleget, hogy a felperes 5500 frt utóajánlatánál többet igért és az ingatlant 5551 frt 60 kr.-ban mint legtöbbet igérő ő vette meg, mert ezekből folyólag alperes a kötbér fizetésére kötelezhető nem volt. (1893 február 14. 756. sz. a.) A m. kir. Curia : A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben indokolása alapján és még azért is : mert, mint az A. a. tartalmából kétségtelenül kiderül, ennek az okiratnak rendeltetése nem csak az volt, hogy a felperes által tett utóajánlatnál magasabb vételár éressék el, hanem tulajdonképen czélja az volt, hogy az ingatlan 6000 frton alul el ne árvereltessék, miért alperes még az esetre is kötelezte magát 6000 forintig árverelni, ha más árverelö nem is jelentkeznék, kétségtelen tehát, hogy alperes az A. alattiban elvállalt kötelezettségének nem tett eleget az által, hogy az utóajánlott összegnél többet igért és mint legtöbbet igérő az ingatlant 5551 frt 60 krral ö vette meg. 70. A vélt jogos védelem határának kérdéséhez. — Állítólagos félelem következtében elkövetett ölés. — Btk. 279. §. (1894 május 31. 4137. sz. a.) A s.-a -újhelyi kir. törvényszék mint büntető bíróság: Fogva leve Jureczki János vádlottat a Csáky Géza ellen elkövetett, a Btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondja ki és ezért őt a Btk. 279. és 280. §. alapján a mai naptól számítandó tizenkét évi fegyházra s ennek kitöltései után 10 évi hivatalvesztésre itéli.