Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)

112 7. §. első pontja alapján hely adatván, a kir. tábla ítélete meg­változtattatik s az elsöbiróság ítéletének helybenhagyásával vád­lott felmentetik. Indokok: Az eljárás során kiderített tényállás szerint dr. — — Nagyszombat városának tiszti főorvosa 1892. évi október havában városi rendörhadnagy hivatalában megjelen­vén, szóbeli uton jelentette, hogy egy tanuló, kinek nevét meg­mondani nem tudta, sértett félnek leányától buja­kórba esett, minek folytán felhívta nevezett városi rendörhadnagyot, hogy tegye meg a további intézkedéseket. Erre — — — — rendőrhadnagy — — — — sértett felet magához kérette és a városi főorvos által jelentett esetet vele közölvén, bizalmasan felkérte, hogy győződjék meg a feljelentett tényről és járjon el az ügyben mint apa. Sértett annak folytán, nem a városi főorvossal, hanem más orvossal leányát megvizs­gáltatta és miután eme vizsgálatból az derült ki, hogy leánya szűz állapotban van és ment mindennemű ragálytól vagy kórtól: — — tiszti főorvos ellen 1893. évi január 16-án a kir. járásbíróságnál rágalmazás miatt feljelentést tett. Minthogy fen­tebb előadott tényállás szerint dr. — — — — hivatalából ki­folyólag, mint városi tiszti orvos jelentette fel a panaszolt állí­tásban foglalt, utólag valótlannak bizonyult tényt, az ilynemű hivatalos uton tett és hivatalos kötelességből folyó jelentések pedig a Btk. szakaszaiban felsorolt bűncselekmények egyikének sem képezik tényálladékát és így büntetendő cselekmény fen nem forog: ezeknél fogva a kir. ítélő tábla ítéletének megváltoztatá­sával a kir. járásbíróság ítéletét kellett helybenhagyni. 43­Váltón előforduló kézjegy hamisítás miatt vád nem a Btk. 403. §-a alapján, hanem csak a 401. §. alapján emelhető. (1893 november 17. 3264. sz. a.) A szolnoki kir. törvényszék: Goldstein Gál Lörincz vád­lottat a Btk. 403. §. 1. pontja szerint minősülő magánokirat­hamisítás büntette miatt emelt vád és következményei terhe alól felmenti.

Next

/
Thumbnails
Contents