Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)

90 zott ág>nemüt, mint fia tulajdonát, elvinni segített ; ezen tette által pedig törvénybe ütköző cselekményt el nem követett. * * = V. ö. ugyanezt Dtár u. f. XXXV. 10. sz. — Az önbirás­kodási szempontból ezen eset némi analógiát mutat a fenti 30. sz. esettel. 35­Azon körülmény, hogy a vett élelmi czikk közös háztar­tásban fogyasztatott el, a nő fizetési kötelezettségét meg nem állapítja. (i8q3 augusztus 24. 3680. sz. a.) A csornai kir. járásbíróság: Alperesek kötelesek a néh. anyjuk Pölöskey Ferenczné szül. Takács Borbála után öröklött s a bogyoszlói 63., 349. és a jobbaházai 277., 394. sz. telek­jegyzőkönyvekben felvett ingatlan vagyon erejéig 50 frt 60 kr. tőkét, ennek a kereset beadásától, vagyis 1892. évi november 16-tól járó 6°/0 kamatait felperesnek 8 nap s különbeni végre­hajtás terhe alatt megfizetni. Ellenben felperes a hivatalból be­szerzett 1120/89. számú iratoknál levő hason számú Ítéletben Pölöskey Ferencz ellen megállapított, 1888. évi február 27-töl járó 6°/0 kamatok és 12 frt 50 krban meghatározott perköltsé­geknek ezen perbeli alperesek elleni megállapítása iránti kere­setével elutasittatik. Indokok: A hivatalból beszerzett 1120/92. p. sz. a. elfekvő és jelen perhez hivatalból becsatolt polgári perben hozott hason számú Ítélettel Pölöskey Ferencz — alperesek édes atyja — 50 frt 60 kr. és járulékai megfizetésében marasztaltatott el, mely összeg­gel nevezett Pölöskey Ferencz felperesnek lisztvásárlásból volt adósa s mely élelmiszer — alperes által is beismerten — Pölös­key Ferencz és alperesek édes anyja által vitt közös háztartásban lett elhasználva. Alperes nem tagadta, hogy — mint az Ítélet szerint vélel­mezendő is — a liszt Pölöskey Ferencz számlájára és hitelere kiszolgáltatva lett, csak azt kifogásolta, hogy a kiskorú alperesek

Next

/
Thumbnails
Contents