Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

3»S rések ellen 257 frt és jár. iránti rendes perében következőleg Ítélt: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes keresetét az alperesekkel kötött husvágási üzleti viszonyból kifolyó és 1886. évi ápril 11-én összeszámolt haszonnak alperesek által való kifizetésére állapítja. Bár való az, mikép a kereseti időben peres felek mint üzleti társak között lett összeszámítás eredménye felperes javára 314 frt 55 krt tüntet többlet vagyonként elő, tekintettel azonban azon körülményre, mikép peres felek között husvágás és kimérés czéljából fenállott és alkalmi egyesülésnek tekintendő társasviszony, az emiitett összeszámolás ide­jében, vagyis 1886. évi április 11-én meg nem szűnt, a mit kü­lönben felperes önmaga is elismer, midőn válaszában azt 1886. évi szeptember 19-ére teszi, a per adatai szerint pedig még ké­sőbb, illetve 1887. évnek elején lehetett, hogy pedig azon közös ügylet megszűnésekor peres felek között végleges elszámolás megejtetett volna, felperes nem is állitja, annál kevésbé igazolja egyszersmind azt, hogy a kereseti összeg a lebonyolított ügyletek nyereségének őt követeléskép illetett eredménye. Miután pedig az alkalmi egyesületi viszonyban állott felek között, az ezen vi­szonyból kifolyó egymás közti követelések s tartozások, helyesen s alaposan csakis az összes ügyletekre kiterjedő összeszámolás, illetve számadási per utján jöhettek tisztába, miután továbbá fel­peres azt, hogy a közös üzlet befejezése előtt egyes alkalmi összeszámolások után, javára nyereménykép esendő összeget azonnal birtokába venni és követelni szerződésszerüleg jogosított lenne, nem is vitatja ; miután végre a végiratában a kereseti követelésének igazo­lására felhozott uj ténykörülmények és bizonyítékok, mivel nem is a viszonválaszban foglaltakra vonatkoznak, figyelemre nem méltathatók, annál inkább nem, mert mig egyrészt a kereseti kérelem jogalapjának megváltoztatását czélozták, másrészt mint a közösen létesített ügyletre vonatkozó összeszámolások nem a jelen, hanem a számadási per keretébe tartoznak. Mindezekhez képest felperest keresetével elutasítani kellett. A pécsi kir. ítélő tábla : A kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja.

Next

/
Thumbnails
Contents