Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

298 más személylyel házasságon kivül élt s igy özvegyi haszonélvezeti jogát elveszitette. A per folyama alatt kihallgatott tanuk vallomása által kétségtelenül meg van ugyan állapítva, hogy felperes férjétől néh. W. Számától önként, minden alapos ok nélkül, annak halála előtt hét-nyolcz évvel eltávozott; valamint az is bizonyitva van, hogy ez idő alatt más férfival, jelesül Szt. Joczóval házasságon kivül élt. De minthogy örökhagyó felperestől csak tényleg volt elválva, ellenben a közöttük megkötött házasság felbontását, illetve az elválást az arra illetékes hatóságnál ki nem eszközölte s közöttük az elválás itéletileg ki nem mondatott, s igy örökhagyó felperest mint özvegyét hagyta hátra, az özvegyi haszonélvezeti jog felperes javára megállapítandó volt, mert hazai jogforrásaink, nevezetesen a Hármaskönyv I. rész 105. §-a szerint a nő csak akkor veszti el az özvegyi jogban való igényét, ha férjétől itéletileg elválasztatik és ha a házassági viszony felbontásának az ő vétkessége volt az okozója; ellenben az egyszerű tényleges elválás a not megillető özvegyi jog elvesztését nem vonja maga után, mert ha a férj öt özvegyi jogától megfosztani szándékozott volna, módjában állott volna az elválást az arra illetékes bíróságnál kieszközölni. Az elsorolt indokok alapján tehát felperes özvegyi jogát megállapítani s peres feleket az. özvegyi s illetve tulajdoni jog bekebelezéseinek kieszközlésére kölcsönösen feljogosítani s a hagyatéki ingatlanokat birtokban tartó alpereseket az ingatlanok használatának átbocsátására, ugy a kereset beadásától járó elvont hasznok megfizetésére itéletileg kötelezni kellett. Ellenben a kereset beadását megelőző időről követelt elvont hasznok iránti kereseti kérelemmel felperes elutasítandó volt, mert felperes férjétől különválva élvén, alperesek jóhiszemúleg vették az ingatlanokat birtokba, a jóhiszemű birtokos pedig a fenálló birói gyakorlat szerint az elvont hasznokat megtéríteni nem köteles ; jóhiszeműségük azonban a kereset megindításakor megszűnvén, attól fogva az általuk b eszedett hasznok megtérítésére kötelezendők voltak. Az elvont hasznok mennyiségét ugyan a szakértők évenkénti 128 frtban állapították meg, de minthogy felperes e czimen csak 120 frtot számított fel, az általa követelt összeg volt megítélendő. (1892 nov. 22. 27177. sz. a.)