Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
i86 Felperes a vitás terület birtokába visszahelyeztetik, mely terület a Tengerszem-csúcstól az utóbbin keresztül az ebből lefutó forrásig s ennek mentén a Halas-tóba beszakadásáig s tovább innen a helyszíni vázrajzot helyettesítő CV. a. térképen jelölt, a Halas-tavat közepén átszelő országos határvonalig s ennek irányában a Bialka-folyónak a Halas-tóból fakadó forrásáig s a Bialkafolyó mentén, ennek a «Poduplaszi» nevü patakkal való egyesüléséig, s az utóbbi ponttól vissza délnek, a Bialka-folyó jobb partján s azzal csaknem párhuzamosan húzódó s folytatásában a Tengerszem-tavat körülzáró hegylánczolat a kiindulási pontig, vagyis a Tengerszem csúcsáig vezető vonal által körülzároltatik, s alperes tartozik a Halas-tó jobb partján készített utat széthányatni, illetve földdel takartatni. Indokok: Ezen perben a m. kir. Curia 1892. évi 876. számú végzésével az érdemben hozott mindkét alsóbiróság ítéletének feloldása mellett az eljárás felfüggesztetett mindaddig, a mig a peres területnek Magyarország, vagy Gácsországhoz való tartozósága a két állam kormányai közt folyamatban levő tárgyalások során véglegesen megállapíttatik, s ezen kir. járásbíróság utasíttatott, hogy felperest a két ország határvonalának megállapítása tárgyában a két állam kormányai között létesítendő megállapodás bemutatására hívja fel s csakis ennek megtörténte után folytassa ^z eljárást. Ezen kir. curiai határozatban foglalt meghagyáshoz képest ezen kir. járásbíróság a perbeli eljárás felfüggesztése mellett felhívta felperest a két ország határvonalának megállapítását tárgyazó (nemzetközi) kormány-megállapodás bemutatására. Ezen felhívás folytán felperes az 1892. évi 1629. sz. a. ezen kir. járásbírósághoz beadott kérvénye, illetve annak csatolmánya tanúságaként kérelmezte a kérdéses országos határvonal iránti kormány-megállapodást, de miután ezen kérvényhez hiteles másolatban csatolt, Szepesvármegye alispánjához intézett 55795. számú m. kir. belügyminiszteri leirat annak illetékes kijelentését tartalmazza, hogy a vitás terület tényleg Magyarország birtokában van, s arra vonatkozólag az állami fenhatósági jogokat Magyarország gyakorolja s hogy ezzel szemben a (nemzetközi) kormány-megállapodás egyezményszerü létesítése nemcsak feleslegesnek, hanem