Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

i7i alperes ellenében mint a váltónak forgatmány utján igazolt bir­tokosa a saját nevében ugyan, de a fizetést nála teljesítő kibo­csátó javára érvényesiti. Helyesen mondotta ki a másodfokú bíróság Ítéletének vonat­kozó indokolásában azt, hogy alperes mint elfogadó, a váltó­hitelezővel a kibocsátó részéről teljesített fizetés tényéből egy­magából, a váltókövetelésnek ö ellenéberr való érvényesítése ellen kifogást nem emelhet. A kibocsátó a saját fizetési kötelezettségének tesz eleget akkor, a mikor a váltó alapján a váltóhitelezőnél fizetést teljesít; és miután az elfogadó a kibocsátó irányában a váltótörvény 23. §-a szerint kötelezettségben áll, az elfogadónak a váltón alapuló fizetési kötelezettségét nem szünteti meg a kibocsátó részéről teljesített fizetés, kivételével annak az esetnek, a mikor a fizetés kifejezetten ebből a czélból, az elfogadó érdekében is teljesíttetett. Alperes pedig nemcsak, hogy be nem bizonyította, hogy a kibocsátó a fizetést a váltóra az ő érdekében is teljesítette a felperesnél, hanem maga állította és bizonyította, hogy a kibo­csátó által teljesített fizetés folytán a felperes mint váltóhitelező a váltókövetelést ebben a perben a kibocsátó javára érvényesiti, a mi által pedig ki van zárva az, hogy a kibocsátónak fizetésé­vel az alperesnek mint elfogadónak a váltói kötelezettség alól való mentesítése is czéloztatott. Miután pedig felperes mint a váltónak forgatmány utján igazolt birtokosa jogosítva van váltóhitelezőként saját neve alatt a váltókövetelést más jogosítottak érdekében és számlájára be­hajtani és miután alperestől a kibocsátó által teljesített fizetés folytán ennek érdekében csakis azt követeli, a mivel az alperes váltói kötelezettsége szerint tartozik, felperest pusztán azért, mert a váltókövetelést a kibocsátó fizetése folytán az alperes ellenében érvényesiti, roszhiszemüség még nem terheli. De hogy ha abban a perben, a melyet a váltónak igazolt birtokosa a váltókövetelési igénynek másnak érdekében leendő érvényesítése iránt indit, a váltóadós olyan kifogásokat emel, a melyek szerint a váltókövetelés annál a köztörvényi jogviszony­nál fogva, a mely fenáll ö közötte és ama harmadik személy

Next

/
Thumbnails
Contents