Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

65 fog igazoltatni az, hogy alperes nem vállalt kötelezettséget, az általa felperesnek visszaadott és a felperes által tőle át-, illetve visszavett hozomány visszatérítésére s igy a hozomány vissza­követelhetésére és ebből kifolyó visszatérítésére nézve fentebb már kifejtett jogelvek jelen per elbírálásánál alkalmazást nyerhet­nek és ez esetben alperes a hozomány visszatérítésére nem köte­lezhető. Ellenben a főeskünek alperes általi le nem tétele eseté­ben felperesnek kereseti állítása alperes tagadásával szemben is perrendszerüleg beigazolva s igy alperesnek fizetési kötelezettsége a kötelmi jog szabályai szerint beigazolva lévén, miután az, hogy alperes 1883. évi június 18-án alkalmazást nyert, a per adataival, jelesül alperesnek beismerésével és az általa csatolt 2V. alatti levéllel be van igazolva s igy ez időtől kezdve alperes fizetési kötelezettsége már annál inkább is beállottnak tekintendő, mert akár kapott a férj hozományt, akár nem, feleségét erre való tekintet nélkül köteles saját rangjához és állásához illően eltar­tani és e kötelezettsége teljesítését még azon alapon sem tagad­hatja meg, hogy ha hozományt nem kapott volna is, miután továbbá alperes a válóper folyamán beismerte, hogy felperes a háztartási czélokra hozományából 510 frtot,—jelen per folyamán pedig alperesnek e részbeli beismerésével igazoltnak találtatik felperesnek amaz állítása, hogy ő alperes helyett és annak utasí­tása folytán 30 frtot és 56 frtot kifizetett — ez alapon alperes az összesen 596 frtot tevő összegben és tekintve, hogy felperes­nek ez iránti kereshetőségi joga a m. kir. Curiának 1888. évi szeptember 26-án 7518. p. szám alatt kelt ítélete folytán, mely által a házassági kötelék végleg felbontatott, a kereset beadása idejében már megnyílt, a kereseti kérelemhez képest a kereset beadása napjától számítandó törvényes 6% kamataiban elmarasz­talandó volt. Alperes a felperes által a válasziratban 1—19. tételszámok alatt felszámított egyéb kiadásoknak valódiságát, mennyiségét, valamint azt is, hogy ezeknek kifizetésével felperest megbízta volna és hogy ezek a kérdéses hozományból lettek felperes által kifizetve, tagadásba vévén, ide vonatkozólag más bizonyíték hiányá­ban a felperes által alperesnek odakínált, alperes által pedig visszakínált s felperes részéről szükség esetében elfogadott főesküt Döntvénytár, uj folyam. XXXVI. 5

Next

/
Thumbnails
Contents