Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

62 fuvarozó vasúttól, hanem a csődtömegben a fuvarlevél találtatott « így a csödnyitáskor maga az áru még mindig a fuvarozó vasút kezei közt volt; tekintve továbbá, hogy a fuvarlevél puszta birtoklása a csőd­törvény 44. §-a szerint az áruküldemény visszakövetelhetését egye­dül kizáró azon tényt, hogy az áru természetben ment legyen át a közadósnak, vagy helyette harmadik személynek birtokába, nem pótolja: felperesnek igényét, a mennyiben a kérdésben forgó árura s illetve az időközben a csődtömegbe befolyt egyenértékére vonat­kozik, a csődtörvény 44. §-a értelmében feltétlenül megállapítani kellett. A raktárbér megtérítése czimén követelt 57 frt 24 krral nézve azért volt felperes keresetével elutasítandó, mert alperes­nek tagadásával szemben kereseti követelése ezen részének sem jogalapját, sem összegét be nem bizonyította. * • = A német bírod, törvényszék szintén tényleges birtokba­vételt — thatsáchliche Innehabung — követel meg — Entsch. VIII. 87. 19. A női hozománynak a háztartási és egyéb szükséges ki­adások fedezésére való fordítása, kizárja annak természet­ben meglételét vagy a férj meglevő javaiba történt beruhá­zását, ezeknek bizonyitása nélkül pedig a női hozomány visszaadása nem követelhető. (1893 április 21. 5095. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék: Tauber Leó budapesti ügy­véd által képviselt S. T. felperesnek, dr. Fekete Ignácz budapesti ügyvéd által képviselt Sch. A. alperes ellen 1000 frt női hozo­mány és járulékai iránt indított rendes perében a következőleg Ítélt: Ha alperes a részére ezennel megítélt főesküt leteszi arra, hogy az 1000 frtnyi hozományt nem azon czélból és azon utasi-

Next

/
Thumbnails
Contents