Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

i66 ben nem érvényesítette, sőt a jelen pert is csak az alperes részé­ről ellene intézett felhívási kereset folytán tette folyamatba: fel­perest a kereset beadását megelőző időre támasztott követelésével elutasítani kellett. * = A 14. számú döntvény is kimondta indokaiban, hogy az engedményező a be nem kebelezett követelés behajthatóságáért, hacsak az ellenkező ki nem köttetett, szavatossággal tartozik. 44­A bűnügyi költségeket a fenálló szabályok és az állandó gyakorlat szerint kivétel nélkül az állam előlegezi, minél­fogva a magánfelek ama költségek egy részének előlegezé­sére sem utasíthatók és pedig annál kevésbé, mert az erkölcsi tanuk a bizonyítás kérdésében a ténytanukkal hasonló tekintetek alá esvén, az e czélra fölösleges tanuk kihallgatása a büntető jogszolgáltatás gyorsasága, a felek érdekei és a tanuzási kötelesség terhének könnyítése szem­pontjából még a költségeknek a felek általi önkéntes elő­legezése esetében is mellőzendő. — A tanuk berendelése iránt a sajtó-elj. szab. 23. és 24. §-ai értelmében az elnök intézkedvén, az általa szükségkép berendelendőknek talált tanuk megjelölésére is joga van, de ennek eszközlésénél, míg egyfelől a felek meghallgatására kötelezve nincsen, addig másfelől a netán bekivánt nyilatkozat elmaradásához a tanubejentéssel ellenkező joghátrányt sem köthet. (1893 május 30. 5116. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék mint esküdtszéki biróság: dr. Borosy János magánvádlónak, rágalmazás és becsületsértés sajtóvétsége miatt feljelentett Kemény János ellen a folyó évi 11330. sz. a. beadott vádlevelét a kir. sajtóbiróság az esküdtszéki tárgyalás határnapjának kitűzése végett a biróság elnökének ki­adatni rendeli, egyidejűleg annak kiemelésével, hogy az állam­kincstár az erkölcsi magaviselet mellett két tanú vallomásával

Next

/
Thumbnails
Contents