Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

74 azon intézkedése, hogy a fizetésre kieszközölt végrehajtás hatá­lyát akkor sem veszti el, ha a végrehajtást szenvedett magasabb fizetés élvezetébe lépett elő, a joghasonlatosságnál fogva az ily állandó rendszeres napi dijakra szintén kiterjesztendő, minélfogva a hivatott §. értelmében a napi dijakat a fizetéssel egy tekintet alá esőnek kimondani kellett. Minthogy pedig a szab. osztr.-magyar államvasuttársaság 74,807/90. sz. átiratában kitüntetett, Egyényi József napi dijára és fizetésére vezetett foglalások s engedmények, idő szerinti sorrendje megfelel a jelzett társaság jogutódjának, a m. kir. államvasutak budapesti dunabalparti üzletvezetőségének 24,621/92. szám alatt ide érkezett 7546/92. sz. átiratához mellékelt letiltási rendelvények s engedményekkel igazolt idöszerinti sorrendnek, azt is kimondani kellett, hogy a nevezettnek napi dijai s fizetése azon sorrend­ben lesz a hitelezők közt kifizetendő, a melyben azok a napi dijakra s fizetésre jogokat szereztek és pedig azon okból, mert a fent idézett törvényszakasz azon intézkedése, hogy az 54—59. §-okban jelzett korlátozásra nézve sem egyezség, sem lemondás hatálylyal nem bir, nem értelmezhető akként, hogy az 54. §-ban jelzett járandóságokra azon időben, mikor azokból végrehajtás alá vonható hányad megneveztetik, foglalás vagy engedmény utján letiltás nem volna vezethető, csakhogy önként értetődik, hogy az ily letiltásoknak hatálya csakis azon időben éled fel, a mikor a jelzett járandóságok után az 54. §-nak megfelelő hányad kitelik. (1892 máj. 25. 53125. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság végzését meg­változtatja s Danielló Jánosnak elsőbbségét 900 frt tőkekövetelés s jár. erejéig Egyényi Józsefnek a m. kir. államvasutak pénz­tárából járó fizetéséből egy harmadra megállapítja s akként, hogy abból Soo frt a végrehajtás alól mentes marad, felfolyamodó azon kérelmének azonban, hogy a felfolyamodások költségében a vasúti intézet és Egyényi Józsefnek előjegyzésbe vett hitelezői egyetemlegesen marasztaltassanak, helyt nem ad, mert a felter­jesztett iratokból kitűnik, mikép végrehajtást szenvedő Egyényi Józsefnek lefoglalható fizetésére végrehajtás utján egyedül Danielló János szerzett 900 frt követelése és jár. erejéig zálogjogot, mert az 1881 : LX. tcz. 62. §-a napi dijakra végrehajtás utján történt

Next

/
Thumbnails
Contents