Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
289 6o kr. kárt okozott, kéri ez összegben alperes czéget marasztalni. Alperes tagadja, hogy utazóját megbízta volna azzal, hogy a B. alatti megrendelési ivben /. alatt jelzett árukat eladja, mert azok elárusitásával a czég nem foglalkozik, a B. alattiban II. alatt jelzett árukra nézve pedig előadja, hogy azokat felperesnek a megrendelés szerint megküldte, azonban az azokat visszaküldötte azért, mert nem volt hajlandó is°/0 rabattot engedélyezni, tagadja, hogy utazóját megbízta volna azzal, hogy vevőknek 15% rabattot engedélyezzen. A kihallgatott R. S. hit alatt vallja, hogy felperesnek a megrendelés alkalmával kijelentette, miszerint 15% rabattot nem engedélyezhet, továbbá kijelentette, hogy a B. alattiban az /. alatt jelzett áruk eladásával a czég nem foglalkozik, mégis a rendelést elfogadta azzal, hogy főnöke alperes czég jóváhagyásától tétetik függővé. Vallja továbbá ezen tanú, hogy ezen föltételek mellett lett az eladás megkötve. Tekintettel arra, hogy a kereskedelmi törvény 52. §-a alapján az esetben, ha a kereskedelmi meghatalmazott vagy utazó megbízása határait túllépi, a vevővel szemben ő felelős, igen természetes, ha a czég részéről ily áruk eladására felhatalmazása nem volt, a czég felperes esetleges káráért nem felelős; tekintettel arra, hogy felperes a megbízásra nézve alperes czéget a föesküvel kínálta meg, a melyet az D. P. személyében elfogadott; tekintettel arra, hogy alperes tagadásával szemben a B. alatti rendelvényben II. alatt jelzett árukra nézve felperes alperest esküvel kínálta meg, hogy nem oly árukat küldött, mint a minők rendelve lettek ; tekintettel arra, hogy ezen esküt is elfogadta alperes czég, más bizonyíték hiányában ily tényállás mellett alperesnek a főeskü volt megítélendő. R. S. érdekelt fél és vallomása mellé póthitelt alperes nem tehet. A kár kiszámításánál alapul vétetett a szakértőknek vallomása. Kár fizetésére az eskük le nem tétele esetén alperes czég marasztalandó, mert a szakértők igazolták, hogy a rendelt árunak rendelési, illetve szállítási idejében nagy kelendősége volt s az árukat felperes értékesíthette volna. (1891 február 13. 3182.) A szegedi kir. itélő tábla: ítéletet hozott: A mindkét fél felebbezése folytán megvizsgált elsőbirósági Ítélet megváltoztatik, felperes keresetével feltétlenül elutasittatik. Döntvénytár, uj folyam. XXXV. 19