Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

28l egy harmadik tartotta birtokában, kitől azt még kiváltani kellett és hogy a kiváltást nem eszközölte oly időben, hogy alperes az ingatlant tetszése szerinti müvelés alá is vehette volna ; ezek sze­rint tehát felperes a szerződésnek a maga részéről kellő időben nem felelvén meg, a kártérítést követelni nincs jogosítva, mely okból a marosvásárhelyi kir. itélö tábla Ítélete vonatkozó részé­ben helybenhagyandó volt. 90. Tizenkét éven aluli gyermek jogi értelemben vett akarattal egyáltalán nem bírván, a habár látszólag beleegyezésével foganatosított büntetendő cselekmény mindenkor az ő akarata nélkül, tehát érvényes akarat ellenére foganato­sitottnak veendő. — Gyermekrablás. (1893 február 10. 8054. sz. a.) A pozsonyi kir. törvényszék: Izidor Erzsébet vádlottat az ellene emelt, a Btk. 317. §-ába ütköző és a 318. §. szerint minő­sülő két rendbeli gyermekrablás bűntettének vádja alól felmenti, ellenben a Btk. 66. §-ába ütköző koldulás és koldulásra való biztatás kihágásában bűnösnek mondja ki és ezért ugyanazon §. alapján 8 napi elzárásra itéli, stb. Indokok: A bűnügyi vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint j 889 július hó végének egyik napján özv. Viktorin Sámuelné gombát menvén szedni a hegyekbe, 8 éves Anna és 5 éves József nevü gyermekeit azon időre, mig ő visszatér, Schweinsbachra küldötte komájához, kik oda elindultak ugyan, de már a Schweinsbach község előtti hidon találkoztak vádlottnővel, Izidor Erzsébettel, ki is midőn a két gyermek a hidnál ácsorgott, szülőik után kérdezősködött, mire azok elmondták, hogy édes anyjuk a hegyekbe ment s őket elkergette, a két gyermeket magához vette, velők Schweinsbachra ment, majd Bazinban is megfordult, s utóbb koldulva Nyitramegyébe jutottak, hol mi­után vádlottnő sem magát, sem a vele levő két gyermeket igazolni nem tudta, Udvarnok községben a körjegyző által le lettek tartóztatva, hol a két gyermek kilétéről adott felvilágositás alapján őket szerte kereső édes anyjuknak visszaadattak.

Next

/
Thumbnails
Contents