Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
263 tekintve, hogy ezen bántalmazásban Orosz Péter és Nagy András vádlottakon kivül Tisza András, Tamási Dániel, Incze József, Kis Péter és Tamási András vádlottársak is részt vettek ; tekintve, hogy ezen tényállás mellett nem fogadható el a kir. tábla Ítéletének és indokainak azon megállapítása, mely szerint Tóth László halála egyedül Orosz Péter és Nagy András vádlottak «együttes» cselekményeinek következménye lenne; tekintve, hogy ez már annál fogva sem mondható az eljárás adatai által megállapítottnak, mert hogy ha be is lenne bizonyítva, hogy a halálokozásra közreható két sértés egyikét Orosz Péter, a másikat pedig Nagy András intézte legyen, mindazonáltal azon szakértöileg megállapított tény mellett, hogy a halál okozásra három sértés hatott közre, még mindig fenmarad a halált együttesen okozott erőszakos behatások közül egy olyan, a melyről nem tudatik, vajon ezt a két vádlott közül valamelyik, vagy pedig ezek közül egyik sem, hanem egy harmadik személy okozta légyen ; tekintve, hogy a dolog ezen mivoltában a valódi tényállás és azzal szemben azon Ítéleti megállapítás, mely szerint a nevezett két vádlott cselekvősége fedezi és kimeríti a Tóth László halálát okozott erőszakos «emberi cselekvőségek egész tartalmát)), hogy tehát büntetőjogi értelemben e két embernek ismert és megállapított cselekedetére lenne visszavezetendő a bekövetkezett halál, mint abból származott okozat, e két elem egymással szembeállítva nem fedi egymást és egyik következtetés többet foglal át, mint a mennyit az alapjául szolgáló, a bebizonyított tények tartalmaznak ; tekintve, hogy ily következtetés elfogadása és büntető ítéletben megállapítása esetén, eltekintve a különben is nem szándékolt, sőt előre sem látott eredménytől, az azért való felelősség kiterjesztetnék még egy másik személy physikai cselekvőségeért is, a mi által nem csupán az ok és okozat, hanem a beszámítás viszonylata is vádlottak indokolatlan sérelmére, illetőleg tulterheltetésére fenforgattatnék; tekintve ezzel szemben az elsőfokú bíróságnak azon helyes megállapítását, mely szerint a bizonyítékok állásában nem tudható, hogy ki, vagy kik okozták vádlottak közül azon cselekvő-