Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
259 udvarra ment, ugy különböző ütöeszközökkel ellátottan a lármára oda siettek Orosz Péter társai, nevezetesen Nagy András, Tisza András, Tamási Dániel, Incze József, Kis Péter és Tamási András is és ekkor egyrészről Tóth László, másrészről Orosz Péter és nevezett társai között kölcsönös verekedés keletkezett, melynek folyamán Tóth László többször megüttetvén, vasvilláját elhajította s futásnak eredt, de Orosz Péter és Nagy András utána mentek s öt az utczán utóiérve, előbbi irtó fejszével, utóbbi vasvilla nyéllel egy-egy ütést mértek a Tóth László fejére, ki erre elesett s azonnal meghalt. A bonczolási jegyzőkönyv igazolja, hogy Tóth László ez alkalommal hat rendbeli sérülést szenvedett ; az igazságügyi orvosi tanácsnak véleménye szerint nevezettnek halálát agyrázkódás okozta, melyet a balhalánték tájon a bal falcsont dudoron s az orrháton ejtett sérülések bármelyike, külön-külön is előidézhetett, legnagyobb valószínűség szerint azonban az agyrázkódás a jelzett három sérülésnek összbefolyása következtében jött létre. Orosz Péter és Nagy András maguk beismerik, hogy az Orosz Márton udvarán a már fentebb emiitett ütőeszközökkel csapkodtak Tóth László felé, az utczán pedig ennek fejére egyetegyet ütöttek. De hogy a Tóth László bántalmazásában a többi vádlottak úgymint Tisza András, Tamási Dániel, Incze József, Kis Péter és Tamási András is részt vettek, beigazoltnak találta a kir. törvényszék nevezett vádlottaknak abbeli beismerésével, mely szerint ők ütőeszközökkel csapkodtak Tóth László felé és azon körülménynyel, hogy Tóth Lászlón a bonczjegyzőkönyv összesen hat rendbeli sérülést konstatált. Az előadottaknál fogva a kir. törvényszék, tekintettel arra, hogy a bizonyítási eljárás folyamán nem volt kideríthető az, vajon a halálos sérülést a vádlottak közül melyik ejtette, Orosz Péter, Nagy András, Tisza András, Tamási Dániel, Incze József, Kis Péter és Tamási András vádlottakat, kik a bántalmazásban valamennyien részt vettek, a Btk. 301. és 308. §§. alapján a halált okozó testi sértés bűntettében bűnösöknek mondotta ki. A mi a vádlottak büntetésének kiszabását illeti, Orosz Péter és Nagy András a többi vádlottaknál súlyosabb büntetésre azért itéltetteK, mert ők a Tóth László bántalmazásában sokkal nagyobb