Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

253 szetszerüleg a váltót fizetés végett mindkét telepesnél be kell mutatni és csak ha mindkét telepes tagadja meg a váltónak ki­fizetését, tekinthető a fizetés megtagadása megállapítottnak. Ebből következik egyúttal, hogy az elfogadó elleni váltó­kereset fentartására szükséges óvás az ekként telepitett váltóknál •csak akkor maradhat el, ha lejáratkor mindkét telepes egyaránt •és egyidejűleg birtokosa a váltónak, a mi csak oly körülmények közt fordulhat elő, ha a két telepes rendelvényes, vagy forgat­mányos társ egy és nem különböző forgatmány alapján. Minthogy pedig ily esetről jelenleg szó sincs és maga fel­peres is azt állítja, hogy a kereseti váltót az egyik telepestől, t. i. az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztártól a lugosi népbank, ettől meg felperes váltotta vissza és igy a kereseti váltónak lejárásakor nem mind a két telepes volt egyidejüleges birtokosa, a vtv. 44. §-a alkalmazást nem nyervén, felperes, ki a kereseti váltónak jelenlegi alakját vitatja megállapodásszerünek -és azt maga részéről elfogadja a végett, hogy kereseti jogát a váltó elfogadója ellen fentartsa, tartozott volna a kereseti váltót a másik telepesnél lejáratkor óvatolni, esetleg ha a váltó lejárata­kor a másik telepes, t. i. az egyesült budapesti fővárosi takarék­pénztár volt a váltó birtokában, ennek kellett volna felperes ellen az óvást felvétetni. Jelen esetben ezek egyike sem történt meg, minek folytán felperes váltókereseti jogát alperes ellen el­vesztette. A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete a benne felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik. 79. Kisajátítási ügyekben is van helye igazolásnak. (1893 január 10. 11452. sz. a.) A szombathelyi kir. törvényszék: A szombathelyi kir. tör­vényszék kérvényezőt igazolás iránti kérelmével elutasítja. A győri kir. itélő tábla: Tekintve, hogy az 1881. évi LIX. tcz.-nek az igazolást szabályozó 61., 68. §-ai csak a peres eljárásban alkalmazhatók, tekintve, hogy a kisajátításról szóló 1881 : XLI. tcz. 57. §-a szerint a kártalanítási ügyekben a kár-

Next

/
Thumbnails
Contents