Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
230 nak megítélése is kéretik, azon körülmény, hogy a kereseti ingatlanok kinek javára vannak a telekkönyvben irva, hiteles telekkönyvi kivonattal igazolandó, a mennyiben ugy az örökösödési, mint a tulajdonjog harmadik személyek irányában is érvényesíthető jogok, tekintve, hogy felperes keresetében örökségi igénye jogalapját elő sem adta, annál kevésbé bizonyította, tekintve továbbá, hogy a kereseti ingatlanokra vonatkozó hiteles tlkvi kivonatot sem csatolt keresetéhez, ennélfogva felperest keresetével — miután az érintett követelmények a bíróság által hivatalból vizsgálandók meg — elutasítani kellett. A temesvári kir. itélö tábla: Az elsőbiróság Ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1892 ápril 4. 5069. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztattatik, a kereset érdemben elbiralhatónak kimondatik és ehhez képest az elsőbiróság utasittatik, hogy a jelen per érdemében megfelelő határozatot hozzon. Indokok: Az a ténykörülmény, hogy felperes örökség megállapítása, végrendelet és ajándékozási szerződés érvénytelenítése iránti keresetéhez eredeti okiratok helyett azokat csak egyszerű másolatban mellékelte, a perbeidézett alperesek meg nem jelenése esetében csak azt eredményezheti, hogy ugy a keresetbeli állításoknak mérlegelése, valamint az egyszerű másolatban mellékelt okiratok tartalmának megbirálása is az 1868: LIV. tczikk ni. §. alá esik, az okiratoknak eredetben való bemutatásának elmulasztása tehát a keresetnek érdemi elbírálását nem akadályozhatja, a fenforgó esetben annál kevésbé, mert az eredetben érvénytelenittetni kért ajándékozási szerződés eredetben fordul elő, a megtámadott végrendelet és az örökhagyó néh. Czunderlik Jozefa hagyatékára vonatkozó iratok pedig, a mennyiben azoknak eredetije szükségesnek mutatkozik, a keresethez való csatolása szempontjából hivatalból megszerezhetők, míg ellenben a hiteles tlkkvi kivonatok bemutatására felperes utólag is utasítható : ennélfogva s tekintettel arra, hogy az alsóbb fokú bíróságok részéről a kereset csak alaki szempontból biráltatott meg, érdemben azonban az vizsgálat alá nem vétetett: mindkét bíróság ítéletének megváltoztatásával a keresetet érdemlegesen elbirálhatónak kimondani s a fentebbi értelemben határozni kellett.