Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
209 külön egyén előtt, különböző időben, szabad elhatározással tett két egyező bevallás támogattatik a vizsgálat által kiderített más adatokkal, ha a jelenségek és bebizonyított körülmények arra mutatnak, azt erősitik, a mi a bíróságon kívüli beismerésben tartalmaztatik, ez esetben ezen beismerés vagy beismerések, habár magukban véve nem elégségesek, de összefüggésükben a többi adatokkal igazolt sulylyal birnak a bírói meggyőződés képezésében. Igaz ugyan, hogy az idő tekintetében, a melyre ezen tanú a kérdéses beismerést teszi, kétségtelenül tévedésnek kell fenforogni, de ez nem gyengíti a tanú vallomásának értékét és az ő vallomása tárgyi béltartalmát a beismerés megtörténtét illetőleg, sőt ez utóbbi tény egy minden vitán kivül álló körülményben is találja egyenes megerősítését. A nevezett tanú ugyanis azt állította, hogy vádlott a vizsgáló biró elé való elővezettetését kérte tőle azon czélból, hogy a gyilkosságnak általuk való elkövetését most már bevallja. Azon tény, hogy vádlottak a vizsgáló biró előtt bevallották a bűntettnek általuk elkövetését, a vizsgálati jegyzőkönyvben meg van állapítva. A jegyzőkönyv tehát a tanú vallomásának érdemét illetőleg, vallomásának valódisága mellett közvetve, tehát a bíróságon kívüli beismerés megtörténte mellett bizonyít. Nem lévén ezek szerint meggyengitve a vádlottak bűnösségét bizonyító, az elsőfokú bíróság Ítélete indokaiban helyesen felsorolt nyomatékos jelenségek és adatok bizonyító ereje, a kir. itélő tábla fen megjelelt keletű és számú ítélete Pintér Péter, Pintér József, özv. Balázs Jánosné és Szabó József felmentését kimondó rendelkezése megváltoztatik. Pintér Péterre, özv. Balázs Jánosnéra és Szabó Józsefre vonatkozólag az elsőfokban eljáró kir. törvényszék ítélete, az általa felhozott és a fentebb kiemelt indokok alapján, helybenhagyatik. Pintér Józsefre vonatkozólag azonban az elsőfokú bíróság ítélete is megváltoztatik, és ezen vádlott, szintén a felemiitett indokok alapján és ezeken felül, tekintve, hogy őt bátyja Pintér Péter már Szabó József pajtájában szólította fel társul a Balázs János megölésére s hogy ez kevés vonakodás után erre már ott reá is állott; tekintve, hogy még ezután a Szabó József szobájába bemenve időzött, majd a pitvarban a lőfegyverek előkésziDöntvénytár, uj folyam. XXXV. H