Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

i77 Sztanyek József tanú pedig hit alatt vallotta, hogy e bűn­tett elkövetésének napján délután l/2$—3/45 óra tájban a Poszádka nevü erdő mellett czirkálván, előbb két lövést, majd kis idő múlva ismét egy lövést s nyomban reá a lövés helyén egy segély­kiáltást, rövid idő múlva ismét egy lövést hallott s 2—3 percz­czel később látta Zacsek Istvánt és Jankovics Pauda Fülöpöt az erdőből a török sáncznál a megfigyelt lövések színhelyéhez közel kifutni, midőn is őket határozottan felismerte, sőt Zacsek István olybá tünt fel előtte, mintha puskát rejtene kabátja alatt. Ezen két tanú vallomásának hitelt érdemlőségét igyekezett a védelem kétségbe vonni, felhozván, hogy mivel vallomásuk a vizsgálat folyamán tett vallomásukkal meg nem egyezik, mivel az időt, a lövések számát és sorrendjét eltérőleg határozzák meg s mivel Zacsek Mihály és Zacsek Katalin tanuk vallomása szerint Stanyek József, Andrla Tamást terhelő vallomás tételére rábe­szélte, mivel Andrla Tamás maga is tőrkész levén, személyi minősítésénél fogva igazmondásához kétség fér, tanukat aggályo­soknak vitatta. Azonban a védelem ezen kifogásai tanuk aggályosságát nem igazolták. Ugyanis Sztanyek József és Andrla Tamás azt adják elő, hogy a vizsgálat folyamán nem mertek terhelőleg vallani, mert féltek vádlottaknak és családjuknak boszujától, mely magyarázat indokolt, ha vádlottaknak és 1. r. vádlott atyjának erkölcsi minő­sítését figyelembe veszszük, a végtárgyaláson pedig hit alatt vall­ván, ennek erkölcsi kényszerével szemben a valót eltitkolni többé nem lehetett. Azon körülmény pedig, hogy a bűntett elkövetésének idejét, illetve az általuk egyidejűleg észlelt tények bekövetkezésének időpontját eltérőleg határozzák meg, nem von le semmit vallo­másuk lényeges részének hitelt érdemlő voltából, mert hiszen tanuk nem óra után határozták meg az időt, hanem a vonat já­rása szerint s a vonat elhaladásától a lövések megtörténtéig eltelt idő meghatározásában könnyen tévedhettek kivált, ha Andrla Tamás felizgatott lelki állapotát figyelembe veszszük, abban pedig egyhangúlag megegyezik a két tanú, hogy a lövések a bécsi vonat elhaladása után történtek s igy az időpont meghatározása Döntvénytár, uj folyam. XXXV. 12

Next

/
Thumbnails
Contents