Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

i7i alapján, mint elfogadók a kereseti 480 frt és illetve 4. rendű alperes 700 frt váltóösszeget, ennek 1890. évi február hó 1. nap­jától járó 6°/0 kamatát, I/3°/0 váltódijat, a 4. rendű alperes ezen­felül 4 frt 68 kr. óvási dijat s a perköltséget felperesnek három nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: A kereset tartalma szerint T. Bernát cs. és kir. hidász ezredes és neje Franciska 3. és 4. rendű alperesek állandó lakhelye Bécs, hogy pedig magyar alattvalók volnának, felperes nem is állitván, ez alapon az ellenkező bizonyításáig külföldiek­nek tekintendők ; minthogy pedig a váltótörvény 95. §. első bekezdése szerint a szenvedő váltóképesség külföldiekre nézve rendszerint azon ország törvényei szerint Ítélendő meg, a mely­hez a váltókötelezett mint alattvaló tartozik — minthogy a kere­sethez B'/. alatt mellékelt 220 frtról szóló váltó kiállítási helye Bécs, ebből folyólag pedig és 3. és 4. rendű alperesek lakhelyére való tekintettel és az elfogadás részükről az ellenkező bizonyí­tásáig szintén ugyanott történtnek vélelmezendő lévén, habár fizetési helyül Pozsony, tehát belföld van megjelölve, miután az különben is csak a váltónyilatkozat joghatályára lehet befolyással, a hivatkozott szakasz második bekezdésének kivétele fen nem forog; — és minthogy a szabályszerűen kiállított, eredetben a felek között egyidejűleg lefolyó hason perhez és illetve a 13496/90. számú végzés folytán 1891 január 8-án felvett jegyzőkönyvhöz csatolt törvénybizonylat szerint az 1852. évi július 3-iki császári rendelet értelmében, mely rendeletnek azonban az 1876. évi XXVII. tczikk 1. §-a folytán nálunk érvénye nincsen, a monarchia másik felében a valóságos akár szolgálatban levő, akár nyugal­mazott katonatisztek és a legénység váltóképességgel nem birnak, a kifogásoknak ezen váltóra T. Bernát cs. és kir. ezredesre nézve helyt adni és irányában ezen 220 frtos váltókövetelés és járulékaira nézve a keresetet elutasítani kellett. Ellenben a keresethez A'l. alatt csatolt 380 frtos váltónak nemcsak fizetési, de kiállítási helye is Pozsony, tehát belföld levén és igy a kifejtett feltétemények arra alkalmazásba nem jöhetvén, a kifogások a váltótörvény 95. §. második bekezdésére való tekintettel e részben figyelembe szintén nem jöhettek. T. Franciska 4. rendű alperesre pedig az 1852. évi július

Next

/
Thumbnails
Contents