Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
169 ben az ö törvényes részüket sérti, mert állításuk szerint a végrendelet által törvényes osztályrészeik sértve vannak. Alperesek felpereseknek a keresetben foglalt összes állításaikat valótlanoknak nyilvánítják és a végrendeletet érvényben hagyni kérik. Felperesek a végrendelet belkellékei hiányára vonatkozó állításukat nem igazolták, mert az ezen körülményre felhívott tanuk arról semmi tudomással sem birnak, hogy az örökhagyó végrendelkezése idejekor testben és lélekben annyira elgyengülve lett volna, hogy szabad akarata elhatározására képességgel nem bírt s ezen tanuk e tekintetben csak arról tesznek bizonyságot, hogy az örökhagyó nehéz hallású volt, ezen kifogásuk tehát figyelmen kívül hagyandó volt. A végrendelet külkellékei hiányára vonatkozó állításukat azonban magával a végrendeletet elöttemezö tanuknak hit alatt tett vallomásával bizonyították, mert K. S. és T. L. két tanú egybehangzó vallomása szerint az örökhagyó előttük a tekintetben szóbeli nyilatkozatot nem tett, hogy az általuk elöttemezett okirat az ö végrendelkezését tartalmazza és hogy az okiratot mint végrendeletet aláirta, hanem az általuk hozzá intézett kérdésre minden szóbeli kijelentés nélkül csak fejbólintással válaszolt, továbbá ezen tanuk vallomásaik szerint arra sem emlékeznek, hogy mind a négy végrendeleti tanú a végrendelet elöttemezésénél együtt és egyszerre jelen lett volna. A most nevezett két tanú vallomásával szemben H. L. szintén végrendeleti tanú azt vallja ugyan, hogy mind a négy végrendeleti tanú együtt és egyszerre volt jelen és irta alá a végrendeletet, arra azonban ezen tanú sem emlékezik, hogy az örökhagyó szóval jelentette-e ki azt, hogy az okirat az ő végrendelkezését tartalmazza, avagy csak igenlő fejbólintással fejezte ki a végrendelet elfogadását, a melyet a végrendelkező előtte irt alá. A negyedik végrendeleti tanú időközben elhalván, kihallgatható nem volt. Ezek szerint kétségtelen tény az, hogy az örökhagyó a négy végrendeleti tanú együttes jelenlétében élőszóval ki nem jelentette azt, hogy a tanuk által elöttemezett okiratot, mint végrendeletét sajátkezüleg aláirta és hogy az az ő végrendelkezését tartalmazza,