Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

85 megtörténte után sem a kereseti kérelem jogalapját meg nem változtathatja, sem a keresetlevélben foglalt követelését felébb nem emelheti. Jóllehet pedig a felperes keresetében csak az örökhagyó két rendbeli végrendeletét és pedig csupán belkellék hiánya miatt támadta meg és ezeknek érvényesítése és a törvényes örökösödés rendjének megállapítása, valamint a perköltség iránt előterjesz­tett kérelmén kívül egyéb kérelmet elö nem adott; mindama kérelmek tehát, melyeket a felperes csupán vála­szában terjesztett elö, jelen perben birói vizsgálat és döntés tárgya nem lehetnének, mégis minthogy az elsöbiróság eme kérelmeknek érdemi okokkal is támogatott megvizsgálásába is belebocsátkozott és az alperesek e miatt jogorvoslattal nem éltek, s minthogy a kir. ítélő tábla ugyanilyen kérelmek felett a Rudics Anna és társai, valamint báró Stenena Ferenczné, Odry Júlia részéről indított és 9976. s 9975. sz. a. egyidejűleg megvizsgált perekben különben is érdemileg határozott és a jelen perbeli felperes az ama perekbeni felperesek részéről előadottakat min­denben magáévá tette, sőt eme pert azokhoz csatoltatni és egy közös ítéletben megoldatni kérte: ennélfogva a kir. ítélő tábla sem zárkózott el az elől, hogy a válaszbeli kérelmek, illetve a jelen pernek az előbb emiitett perekkel mindenben azonos tárgya iránt jelen perben is érdemileg határozzon. Helybenhagyta ennélfogva a kir. tábla az elsöbiróság ítéletének I. az 1883 április 17-én kelt végrendeletet érvénytelennek kimondó részét vonatkozó indokainál fogva és különösen azért; mert dr. Korányi Frigyes, dr. Meiszer János és dr. Schwar­czer Ferencz orvosok, a kik közül az első az örökhagyót idő­szakonkint többször tanácskozmányilag, a második pedig mint rendes házi orvos naponkint, esetleg több ízben is látogatta, dr. Schwarczer Ferencz pedig az örökhagyó elmeállapotának megvizsgálása végett az előbb nevezettekkel 1882 szeptember 11 -én tartott orvosi tanácskozmányban résztvett, már ezen a napon megállapították, hogy az örökhagyó előrehaladott hüdés­sel párosult butaságban szenved. Már pedig a szakértőkként meghallgatott e nembeli szaktekintélyek egybehangzó véleménye szerint: «e betegségnek különböző, de egymással összefolyó

Next

/
Thumbnails
Contents