Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)

65 elegendő, mert a 2. szám alatt csatolt szerződés szerint b. 0— E— emiitett osztályrészét az 1. rendű alperesnek eladta és a vételárnak részben adósságátvállalással, részben készpénzzel, illetve kötelezvényekkel történt kiegyenlítését elismerte: ilyen körül­mények közt tehát az 1868: LIV. tcz. 235. §-ában szabályozott fóesküvel való bizonyításnak hely adható nem volt. Az elsőbiróság ítéletét tehát a per főtárgyára vonatkozóan ezekből az indokokból, egyebekben pedig az ott felhozott indo­kokból helybenhagyni kellett. (1891 szeptember 22. 6818. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete a törv. rendtartás 221. §-ra alapított indokolása alapján és még azért is helyben­hagyatik, mert a per során semmi oly körülmény fel nem merült, mely a 235. §-ban szabályozott föeskü alkalmazhatását indokolná. V. ö. Jogt. Közi. 1892 42. szám, 335. lap. 20. (55. számú teljes-ülési döntvény polgári ügyben.) Oly harmadik személy, a ki valamely végrehajtás alá vont telekkönyvezett ingatlanra, vagy annak egy részére tulajdonjogot szerzett, de azt a telekkönyvbe be nem jegyeztette, van-e jogo­sítva a végrehajtató ellen az 1881. évi LX. tcz. 168. §. alapján keresettel fellépni? (6966/91. számhoz.) Határozat. Oly harmadik személytől, a ki végrehajtás alá vont telekkönyvezett ingatlanra, vagy annak egy részére a végre­hajtató nyilvánkönyvi jogait megelőzően tulajdoni jogot szer­zett, meg nem tagadható a jogosultság, hogy a végrehajtató ellen az 1881. évi LX. tcz. 168. §-a alapján keresetet indit­hasson, habár szerzett joga telekkönyvileg nincs is be­jegyezve. Indokolás: Az 1881 : LX. tcz. 168. §-a megengedi mindazon har­madik személyeknek a keresetindítást, kik magokat az ingatlanra vezetett végrehajtás által az ingatlanra, vagy ennek valamely részére vonatkozó dologi jogaikban sértve érzik, kivételével csupán a 156., 161., 162. és 163. §§-ban külön szabályozott eseteknek. Döntvénytár uj folyam. XXXIV. 5

Next

/
Thumbnails
Contents