Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)

346 perben tett vallomása szerint akkor nem volt sápadt, Stepanov Pája pedig az ujitott végtárgyaláson megengedi, hogy a vizsgáló­bírónak Goszpodinczére jövetelekor Drakulics Sándor a hidegtől is sápadt lehetett, mig Malus Kuzmán ugyanakkor elsápadását a kilátásba helyezett elcsapástól való félelemnek tulajdonítja s végül Ivánics Sándor visszavonja az alapperben tett ama nyilat­kozatát, hogy Drakulics Sándort ugyanez alkalommal sápadtnak látta volna, mert erre nem emlékezik, s hogy uj ruha kapásáról az örök közt nem lehetett szó, mert azt már deczemberben meg­kapták és a mennyiben mégis Drakulics Sándor ugy nyilatkozott volna, hogy ő neki már nem kell uj ruha, mert látja, hogy mi lesz vele stb., ez Stephanov Pája tanú szerint azért történhetett, mert a községi biró és a jegyző Drakulics Sándort, időnkinti részegeskedéseiért és szolgálatának ily alkalmakkor való elhanya­golásáért elcsapással fenyegették, a mi különben is a szegény embernek akkori szomorúságát is igazolja. Drakulics Sándornak Gain Jusztin örökösénél állítólag tanú­sított feltűnő viselkedése is kellő magyarázatot talál abban a körülményben, hogy Zsablyán tett nyilatkozatának elferdítése őt a községi bírónál már a hulla feltalálása előtt gyanúba hozta és ezért már akkor kellemetlenségtől tarthatott. Végül a rendőri kaszárnyából történt korai eltávozásai sem jöhetnek különös figyelembe, mert az őrjárat befejezte után min­den őr hazamehet, a tett utáni reggelen való később érkezése pedig, mert nincs megczáfolva, hogy akkor buza után nézett. Mindezek alapján Drakulics Sándor vádlottnak felmentése helybenhagyandó volt, mert most már, midőn Samsal Mijáné és fia Samsal Száva terhelő vallomásaikat visszavonták, a gyanu­okok pedig legnagyobb részben meggyengültek — Drakulics Sándornak a tett színhelyéhez közel léte Samsal Mijának megölé­sével összefüggésbe nem hozható. A kir. tábla Ítéletének a fenebbiekkel nem érintett indokai e helyen is elfogadtatnak. = Az alapper ítéleteit 1. Dtár u. f. XVIII. i. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents