Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)
338 Indokok: Alperest felperes szövetkezet a tagjai közzé felvett kiskorú Ökrös Márton kezeseként perli. A kezesség jogi fogalmához képest abban áll, hogy a jogosítottnak nagyobb biztosítására a kezes a főkötelezett mellett arra kötelezi magát, hogy a jogosítottnak ugyanazt tartozzék teljesíteni, a mivel maga a főkötelezett tartozik. Ebből okszerűen következik, hogy a kezes kötelezettségének szükségképeni előfeltétele az, hogy maga az, a kiért a kezesség vállaltatott, a jogosítottként fellépő irányában azon kötelezettségben álljon, melyet ezen kezes irányában érvényesíteni kíván, továbbá, hogy a kezes semmi viszonyok közt sem lehet többért felelős, mint maga a főkötelezett, ha tehát utóbbi nem áll kötelezettségben, nem állhat kötelezettségben a kezes sem. Minthogy pedig a kiskorú, álljon akár atyai hatalom, akár gyámság, akár gondnokság alatt, saját személyében viszterhes szerződést nem köthet, sőt az 1877: XX. tcz. 20. §-ának c) ésii3.§-ának 7. pontja szerint ahhoz is, hogy az atya, gyám, illetve gondnok a kiskorú részére ennek vagyoni kötelezettsége mellett tőkebefektetésül ingó vagyont szerezhessen, a gyámhatóság jóváhagyása szükséges ; minthogy felperes szövetkezet törzsjegyének megszerzése ily tekintet alá esik, s a fenforgó esetben a C. a. szerint a belépési nyilatkozatot, melylyel a felperesi szövetkezet kötelékébe felvétel esetére a tagokat az alapszabályok szerint terhelő fizetések teljesítésére is kötelezettség vállaltatik, a kiskorú nem is törvényes képviselője által, hanem saját személyében tette, ennek a nyilatkozatnak alapján tehát a kiskorú a felperes szövetkezet tagjai közé felvehető nem volt és ha mégis felvétetett, ez által a kiskorura kötelezettség nem származott, a mit felperes végiratának utolsó pontjában tett azzal a kijelentéssel, hogy a kiskorú ellen nem léphet fel perrel, maga is beismer; és minthogy ekként a kiskorú, kiért alperes kezességet vállalt felperessel szemben, kötelezettségben nem áll, következőleg nem létezik olyan főkötelezettség, melyért alperes vállalt kezessége alapján szintén kötelezettségben állana : az elsőbiróság felperest helyesen utasította el keresetével, miért is Ítéletét helyben kellett hagyni.