Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

241 vádlottnál sértett pipája másnap megtaláltatott, nem nyújt biztos támpontot a tettességre, mert a tárcza és a pénz nem volt fel­található, ha tehát a tettes bűnösségének tudatában a nyomra vezethető tárczát és pénzt elrejti, akkor ugyanarról a tettesről nem tételezhető fel, hogy egy pipát, mely még inkább árulója lehet, magánál tartson, s nincs kizárva a lehetősége annak, habár ezt a korcsmában levő tanuk nem is látták, hogy a sértett a pipát még a korcsmában átadta a vádlottnak. Az, hogy vádlott ruhája és a vele volt tamburája sáros volt, létrejöhetett ugy is, mint vádlott állítja, hogy t. i. az utczán elesett, mit egyébként támogat sértettnek a vizsgáló bizottság előtt tett vallomása is (napló 5. szám), a mennyiben sértett maga mondja, hogy még megtámadása előtt látta a vádlottat, a mint a sárban elesett és a tambura húrjai meg is szólaltak. Horváth János tanú szerint vádlott, midőn a korcsmából eltávozott, egészen más irányban haladt, mint a hol sértett megtámadva lett. A helyszínén talált kendőre vonatkozólag nincsen bizonyítva, hogy az vádlott tulajdona volt volna; Krizsa Józsefnének vallomása arra az időre, hogy vádlott éjjel hány órakor tért haza, teljesen megbizhatlan, mert mint maga mondja, órája nincs, másrészről csakis annyit bizonyit, hogy reggel 3—4 óra táján zörgést hallott vádlott konyhája felöl, de hogy vádlott akkor jött e haza, nem tudja, mert vádlottat nem látta. Mindezeknek alapján vádlott ellen a rablás meg nem állapit­ható. A jogtalan elsajátításra vonatkozólag a kir. itélő tábla elfo­gadta az elsöbiróság indokolását. (1891 decz. 1. 21203. sz. a.) A m. kir. Curia : Tekintve, hogy a másodfokú bíróság ítélete szerint is, a Sziládi József sértett által előadott és az elsőfokú bíróság ítéletének indokaiban helyesen felsorolt ténykörülmények nem a lopás, hanem a rablás tényálladékát foglalják magukban, mert már maguk azok részint az eskü alatt kihallgatott sértett, részint szintén eskü alatt kihallgatott tanuk által bizonyított körül­mények is, hogy sértett közvetlenül a vádbeli cselekmény után kiabált, jajgatott, ruházata egészen sáros volt, kalapja a földön feküdt, kabátjának belső zsebe egészen kiszakítva találtatott, abból tárczája, pipája hiányzott, hogy kevéssel a vádbeli cselekményt megelőzőleg a korcsmából távozása előtt kabátjának belső zsebe még ép volt, s abban elhelyezett pénztárcsájában 25 frtja csak­Döntvénytár, uj folyam. XXXllI, l^

Next

/
Thumbnails
Contents