Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

2j6 alapján esküre bocsátható ; és mert annak, hogy az eskü Rothammer Károly személyében letétethessék, nem áll útjában az a körül­mény, hogy kérelmezők nem bizonyították, miszerint a nevezett­nek az esküvel bizonyítandó ténykörülményről saját közvetlen tapasztalatán alapuló tudomása lenne, mert ily előzetes bizonyí­tást a törvény nem követel, minthogy ez a körülmény éppen az eskünek tárgyát képezendi ; következéskép az eskünek általa le­tehetése csak az esetben volna kizárva, hogy ha közvetlen tudo­mása ellen alapos aggály forogna fen, ilyent azonban alperes nem igazolt. (1892 január 20. 52. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság végzése indokainál fogva helybenhagyatik. * * * = A Dtdr r. f. IX. 242. sz. a. közölt esetben megkívánta a Curia annak igazolását, hogy a jogutód az esküvel bizonyítandó tényről közvetlen tudomással bír. 72. Az erőszak fogalommeghatározásához rablás eseté­ben. — Ha az erőszak nem elég jelentékeny arra, hogy rablás állapíttassák meg, lopás vagy zsarolás mondandó-e ki ? Bizonyítási nehézségek. — Rablásban bűnösség kimon­dása összetett bizonyítás alapján. — A sértett fél vallo­másának értéke támadójának személyét illetőleg. (18892 május 19. 1096. sz. a.) A kecskeméti kir. törvényszék: Balogh Ferencz 31 éves római katholikus, nőtlen napszámos súlyos testi sértésért 2 havi fogházra elitélt kecskeméti lakos a Btk. 344. §-ába ütköző rablás bűntettének, továbbá a Btk. 333. és 334. §-ai ütköző két rend­beli lopás vétségének a vádja alól felmentetik. Ellenben a Btk. 333. §-ába ütköző és a 334. §. szerint minő­sülő, Sziládi József kárára elkövetett egy rendbeli lopás vétségé­ben, továbbá a Btk. 365. §-ába ütköző és az osztrák-magyar állam­vasut-társaság kárára elkövetett két (2) rendbeli jogtalan elsajá-

Next

/
Thumbnails
Contents