Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)
223 E szerint tehát s minthogy az 1886. évi VII. tcz. rendeleteinek, a melyek a közjegyzői okiratot a jegyesek közti jogügyletek érvényességéhez is megkívánják, visszaható erő nem tulajdonitható, az A. a. okirat külalakjánál és alaki kellékeinél fogva teljes hitelt érdemlő okirat s mint ilyen alkalmas az abban meghatározott jogok és kötelezettségek bizonyítására. Ebből kiindulva s tekintettel arra, hogy az A. alatti okirat tartalma szerint P. M. határozott kötelezettséget vállalt magára a tekintetben, hogy a leendő neje részére hitbér czimén kötelezett összegnek megfelelő összeget meg fog fizetni neje korábbi elhalálozása esetén annak örökösei részére, alperesek mint az utóbb szintén elhalt P. M. örökösei, örökségük értéke erejéig kötelezendők voltak a jogelődük által kötelezett összeg megfizetésére, az A. alatti okirat alapján és azért, mert a jogelődük által elvállalt kötelezettség a törvény tiltó rendeleteibe nem ütközik, továbbá mert azok a feltétélek, a melyekhez a férj által elvállalt kötelezettség teljesítése szerződésileg köttetett, az adott esetben a kereset megindítása előtt már bekövetkeztek, végül, mert a perenkivüli ügyben hozott 1. és 2. számú bírói határozatok az okirat érvénytelenségére nézve itélt dolgot nem foglalván magukban, a kereset megítélését szintén nem akadályozhatják. Az elsőfokú bíróság neheztelt ítélete a per főtárgyára ezekből az indokokból, a kamatkövetelésre és a perköltségre nézve pedig saját indokai alapján helyben volt hagyandó. A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete a kereset főtárgyára vonatkozó rendelkezésében helybenhagyatik; a perköltség tekintetében azonban mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatik s az, t. i. a perköltség, kölcsönösen megszüntettetik. Indokok: A keresethez A. alatt mellékelt, valódiságára nézve nem kifogásolt, házassági szerződésnek czimzett okiratban, P. M., özv. K. J.-né, R. E. jogutódai javára, az utóbbi nevezettnek nála előbb elhalálozása esetére, házassági kötbér, helyesen hitbér (moring) czimen 5000 forintnak fizetésére kötelezte magát. Ez az eset, melynek beálltához P. M. fizetési kötelezettsége kötve volt, bekövetkezvén ; minthogy az A. alatti szerződés sem törvény által tiltott cselekményt nem foglal magában, sem a közerkölcsiségbe nem ütközik, nevezett P. M. az emiitett 5000 frtot neje R E.-nek